Mi lehet ennek az oka?
A depresszió sajnos nem olyan betegség, mint a nátha, hogy elmúlik és elfelejthető! Sokkal inkább hasonlít bármilyen függőségre, ahogy a mondás is tartja, hogy aki egyszer függött valamitől, az mindig is függő marad, még akkor is, ha netán évekig nem használja a függősége szerét, az hat rá és fenyegeti. A depresszió pont ugyanilyen. Nézd csak meg a WHO fekete kutyás videóit YouTube-on, amelyben fekete kutyához hasonlítják a depressziót, olyan kutyához, amely változtatni tudja a méretét. Nekem nagyon tetszik ez a megközelítés, mert én is ilyennek érzem: ha nem foglalkozom vele, akkor akkorára nő, hogy az életem minden területére hat, majd az életemet is viszi! Uralkodj rajta vagy ő uralkodik rajtad!
Én is évekig voltam pszichológusnál terápián, fényévekkel jobb az életem azóta, mint előtte, mégsem mondanám azt, hogy azóta eszembe sem jut a depresszióm, á, dehogy! A terápián megismertem magamat, újrakereteztünk eseményeket, és mondhatni megértettem, hogy miért vagyok depressziós, és többnyire tudom is kezelni a depressziómat (nevelni a fekete kutyát), de közben folyamatosan látom magamon, hogy mit teszek vagy mit nem teszek épp a depresszió miatt!
A fekete örvény képét is szeretem a depressziónak, mert tényleg olyan, hogy még ha a terápia ki is rántott az örvény aljából és odajutottam, ahova te is, hogy mindenem megvan, miért nem vagyok felhőtlenül boldog mégsem, az még mindig a depresszió utószele, az örvénye, amely simán magábaránt öngyilkosságig, ha nem kérsz szakmai segítséget!
Én amúgy a hálában találtam meg az egyik kulcsot: légy hálás mindenért, őszintén! A hála depresszióűző.
Szerintem nem kell a pszichiátrián kikötni, elég egy neked megfelelő pszichológus, aki segít folytatni a depressziód kezelését, amely elveszi az örömöt az életedből!
Nem egyszerű a dolgod a depressziósok országában, ahol az a ritka, aki nem depressziós, a terapeutákat is beleértve, viszont egy szakember pont ezért is segíthet rajtad szakszerűen, mint itt bárki. Az előző folytatása.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!