Elvesztitek ti is onmagatokat amikor jon egy depressziv epizod mentalis betegkent (depresszioval diagnosztizalt)?

Nekem epizodikus sulyos dep.-om van diagnosztizalva tobb pszich.-altal. Van amikor ugymond normalis vagyok (hogy az mi ilyen esetben, meg az atlagos populacio nagy reszeben, nem tudom), depressziv hangulat szinte nincs de elo tudja hozni konnyen 1 dolog, csak 1. Es akkor szinte teljesen mas vagyok akar aznap, akar 1 hetig, akar 2 hetig. Leginkabb duhos vagyok, magamra haritok mindent mert en vagyok a fold alatti utolso elo pajor szardarab kocsog hulye, ami csak egy parazita, mert keptelen vagyok normalis lenni, ideges, szorongo ( a ketto mas) helyzeteket mentalisan szettepve tudom csak kezelve levezetni belul, az osszes szar, az osszes, csak mint a Nap magneses tere kilog aztan visszamegy. Mast okolok, hogy o a bolond, de visszajon hozzam. Erre beduhodok megjobban, hogy meg nagyobb kreten vagyok, hogy ki vagyok, mi az "en" mi a normalis? Mi az integritasom? hol van? Mi az en szemelyisegem? Van-e egyaltalan. Es ekkor borulok le, hogy tudom ha lenyugszok gyogyszerekkel megint elgondolkozom ezen, de minden idegesseg, hulyeseg nelkul amit leirtam es ilyen filozofikus modon. Csak nezek a levegobe, hogy mi az en alaptermeszetem, van ilyenem vagy csak egy keverek ami egy papiron van szemelyiseg zavarok tomkelege?