Milyen volt mikor a párotokat elvesztitek a depressziótok miatt? hogy éltétek meg?

Én bezuhantam egy nagyon mély depressziós gödörbe, és hirtelen egy olyan érzés vett rajtam erőt, hogy jobb lenne neki nélkülem, hogy úgyis biztos szakítani akar, hogy nem kellek neki. Mindenért elkezdtem magamat hibáztatni.

Ő erre persze úgy reagált, hogy megpróbált még jobban szeretni, és féltett, ami belőlem meg taszítást váltott ki, azt éreztem, csak hazudik és titokban nem szeret már. Minden negatív élmény, korábbi vitánk, veszekedések, amiket korábban már rendeztünk felhorkant bennem. Megvádoltam, hogy nem kellek neki, hogy biztos megcsal.

hallottam mit mond, de nem érdekelt, csak az, amit gondolok róla, végül annyira megrémültam a helyzettől, hogy szakítottam vele.

Ez volt négy hónapja. Most jobban vagyok és iszonyatosan szégyellem magam, amiért elüldöztem őt magamtól. megvoltak a maga hibái a kapcsolatunknak, főleg én voltam ez a hiba, de mégis működött, aztán én tönkretettem a depresszióm miatt.

Most van szerelmi bánatom, valami miatt, amit úgy érzem nem én csináltam, hanem a betegségem.

most így olyan mintha fejbe vágtak volna, már nem fenyegetésnek érzem a törődését, hanem tényleg aggodalomnak, és szeretetnek. most látom, hogy nem akart rosszat, de míg lent voltam nem így láttam. 😥

Más is járt már így mikor depressziós volt, hogy a gonosz gondolatai miatt szakított, aztán förtelmesen megbánta, csak attól félek most már késő lenne kibékülni, túl sok idő telt el, heteken át nem is beszéltünk még üzenetben se, nemhogy máshogy. Teljesen elzárkóztam előle, aztán feladta. 😓