Van kedve valakinek közös "terápiára" szociális fóbia kezelése/leküzdése kapcsán?

Arra gondolok, hogy van-e kedve valakinek/valakiknek akár kisebb csoportban kísérletezni a komfortzóna kiterjesztésében.. :)

Mármint olyan akadályok közös megugrásában, ami valakinek szorongás miatt egyedül lehetetlennek tűnik: ilyen pl. az esetemben a bevásárlás. Vagy ez lehet pl. ügyintézés stb., kommunikációs készségek fejlesztése, valamilyen sport elkezdése.

Szóval inkább kisebb dolgokra orientáltan, ami más számára mindennapos rutin program, míg egy szorongó ember számára nehéz kihívás,ha egyedül kell meglépnie. Sokszor éppen ezért nem is lép.

Örülök, ha tetszik!:)

A csapatos cselekvés szerintem is fel tudja tuningolni az ember önbizalmát még ha kis mértékben is!:)

Legalábbis megér egy próbát!;)

Van egy olyan tapasztalat, hogy akik hasonló helyzetben vannak, együtt gyakrabban jutnak előrébb. Mert megértik & elfogadják egymás pillanatnyi állapotait/fejlesztenivalóit, & így a szégyenérzet hiányában felold a vészfék, hamarabb mernek lépni..

Hátha nyomokban tartalmaz valami igazságot..

Akit esetleg érdekel még az ötlet, folytathatjuk pm-ben!:)

Sokan vagyunk szerintem hasonló helyzetben.:)(:

Köszönöm a lelkesedést!=)

Én azóta időközben erőt vettem magamon,mert azt vettem észre,hogy a szorongó emberek nem mozdulnak ki, nagyon nehéz az elindulás, emiatt elakadt az ötlet (mert nem volt folytatása a kezdeményezésnek).

Végül az segített, hogy rengeteg videót hallgattam pl. várakozás/utazás stb. közben szorongással, önbizalomhiánnyal kapcsolatos témakörökben.

Illetve annyira betáblázódtam, hogy a helyzet hozta úgy,hogy felismertem, nem halogathatom a próbálkozást.

Hátha a tapasztalatom tud segíteni nektek (azoknak, akik magukra ismernek ebben a csónakban)...:)

Szóval elhatároztam, hogy másképp fogok reagálni & másképp fogok tekinteni magamra & a világra.

Rájöttem, hogy a kudarctól & korábban megélt negatív tapasztalatok ismétlődésétől félünk leginkább. Viszont ha úgy gondolunk a kudarcra, hogy az a fejlődésben a legnagyobb segítőnk/haverunk, akkor teljesen megváltozik a hozzáállás & a demotiváció is alábbhagy.

Illetve megértettem, hogy azok az emberek, akik elégedettek, békében vannak saját magukkal & a környezetükkel, ők nem fognak kinevetni egy bénázó (= éppen tanuló) embert, hanem épp ellenkezőleg. Ha elakadást látnak,segítenek (ha tudnak). Mindenki béna/teszetosza a kezdetekben, de ez a kudarc éppen azért van, hogy közben jobban megismerjük magunkat (a legjobb eszköz a tudatalattival való kapcsolatfelvételre a kudarc), & felerősíthessük a megismert képességeinket.

Akik beszólnak, kinevetnek stb., ők nincsenek megelégedve az életükkel, & a környezetükkel. Miért kéne éppen ilyen tudatállapotban lévő emberek megítéléseire/reakcióira valamit is adni? Miért fontos az ő véleményük/reagálásuk stb.?

Ha sikerül saját magunkat (az erősségeink, gyengeségeink, tapasztalati hiányosságaink) elfogadni & ezzel együtt is értékelni + csak a létezésünk nagyszerűségét elismerni bármilyen szuperképesség nélkül, akkor már nem okoz félelmet próbálkozni ismeretlen dolgokkal, & kudarcélményt tapasztalni (az visz előre).

Valahogyan nekem ezek annyira megváltoztatták a szemléletem, hogy már egyre több szituációba mertem/merek beállni. Elmentem bevásárolni, elintéztem amit kell stb.

Egyszerűen csak megerősítettem magamban a fentieket, & ez legyőzte a félelmet. Persze ez egy folyamat, nem trambulin, én sem lettem nyusziból hirtelen oroszlán.:)

Remélem, ez elgondolkodtathat & segíthet azoknak, akik hasonló problémákat (szorongást, félelmeket) érzékelnek! ❣️