Mit tegyek? Mi tevő legyek???

Nem ismerem ezt a betegséget, de nincs gyógyszer arra, hogy ne legyenek dühkitörései?

Egyébként az nem opció, hogy az élettársad van vele otthon, míg te elmész kikapcsolódni, és fordítva?

Hogyhogy amúgy se mehetnél?

És ha nem egyedül mennétek? Szüleid, testvéreid? Talán akkor könnyebben viselnéd, ha nem vagy magadban mikor a fiadnak dührohama van.

Nem élhettek örökre bezárva…

Hát...

1 Ne ülj otthon.

2 Néha passzold le a gyereket valami ápolónak is, mert mindkettőtöknek jobb, ha nem csak állandóan egymást látjátok!

3 Ha tudod vidd a természetbe is meg mindenhova ahová a normálisakat is szokták.

4 Ne add fel azt aki vagy / voltál mert beteg lett a gyereked!

5 Szülj egy normálisat is!

Nekem két-három dolog jutott eszembe az írásaidat olvasva, de olyan nagyon átérzem a fájdalmad és kilátástalanságodat, hogy ezek a negatív érzéseim hatással vannak a memóriámra is, de remélem, összeszedem ezeket:

Először is egy tanmese, példázat jutott eszembe az összehasonlításokról: ha a világ összes embere egy nagy körbe állna és mindenki minden problémáját kővé tudná változtatni aszerint, hogy kis probléma kis kavics, nagy probléma meg nagy kő, sőt, szikla, és mindezt maga elé is tudná fizikailag tenni, hogy mindenki lássa, akkor a nagy körben mindenki megcsodálná másét, és mindenki kérné vissza a sajátját a végén. Talán talmudi példázat ez, mindegy is, a lényeg, hogy mekkora bölcsesség, mert pont az a lényege ennek a tanmesének, hogy te tán elirigyled más életét, de nem tudhatod, hogy neki az a problémája, amiről te azt gondolod, hogy ó, bárcsak neked lenne "csak" annyi, az neki még nagyobb probléma is, mint a tiéd. Szerintem ez a tanmese nagyon jól működik más emberek életének elirigylése ellen, hiszen nem az számít, hogy neked mit adott a sors, az élet vagy a jó Isten, hanem hogy te azt hogy éled meg, meg hogy más hogy éli meg a sajátját. Olyan sokszor belebotlottam én is ebbe a de jó lenne, ha én is ilyen meg olyan lennék elmélkedésbe, vágyakozásba, aztán emlékeztem erre a tanmesére, hogy most arra emlékszem, hogy kitaláltam egyszer, hogy keresek egy lukas követ, hogy a nyakamba akasszam, hogy sose felejtsem, hogy mindenkinek a sajátja a legjobban neki való.

Tisztában vagyok, hogy el sem tudom képzelni, hogy milyen eszméletlenül nehéz lehet neked egy beteg gyerek anyjának lenni!!! Minden elismerésem a bátorságodhoz, hogy ki merted mondani először magadnak, aztán meg ki is írtad ide, hogy nehéz neked. Hát bakker, még szép, hogy nehéz, most komolyan, nagy általánosságban a gyereknevelés első pár éve sem egy sétagalopp az alapvető alváshiánnyal kezdve, de pláne egy speciális nevelési igényű gyerekkel meg pláne az a furcsa, aki gond és panasz nélkül neveli föl! Remélem, a tegnapelőtt 12:55 válaszoló törlésig is ki lesz szavazva, jelentettem is a moderátornak, hiszen pont ellenkezőleg: minden elismerésem azért, hogy eddig bírtad, pláne komoly fizikai és lelki segítség nélkül!!!

Még egy bibliai példázatom van neked az Ószövetségből, az pedig a törvények között van valahol, hogy ha dől a fa, amelyen dőlés közben vesszük észre, hogy fészek van, akkor az anyát kell megmenteni, nem a tojásokat! Ez is legyen a szemed előtt!

Azt is figyelmedbe ajánlom, hogy a gyerekek nagy általánosságban, de pláne, ha autista a szavakon túli kommunikációban sokkal jobban eligazodnak, mint a szavakban és az is jellemző minden átlagos gyerekre, hát még mennyivel jobban a speciális nevelési igényűre, hogy utánzás alapján tanulnak a legjobban! Tehát ahogy te bánsz magaddal, úgy bánnak ők is magukkal is, a gyerek tükör az őt nevelő felnőttekre.

Tehát előbb te legyél jól, kipihent, magabiztos, nyugodt, tudd, hogy jó anya vagy, mert amint te elkezdesz szorongani és morcogni, még ha csak magadra is dühöngsz, a gyerek ezért dühös.

Soha nem késő új életet kezdeni! Komolyan! Minden nap és minden pillanat alkalmas rá!

Ezen kívül támogatom azon előttem szólót vagy szólókat, akik azt mondták, hogy kérj segítséget, bébiszittert, barátot, barátnőt, akárkit, mert tényleg egy átlagos gyerek anyja is kimerült lehet, hát még egy SNI-s gyereké, tehát először is aludj egy nagyot, kényztesd magad, és mozduljatok ki minden nap valahova!

Az autistáknak nagy szükségük van a rendszerre, legyen rendszeretek, az mindenkinek biztonságot adnak: naponta legalább egy kimoccanás, de a legjobb lenne naponta kétszer is!

Mekkora igazság már a minél kevesebb képernyő idő és minél több természet is? Az nem is pénz kérdése! A másik meg a kézimunka! Még ha te nem is vagy egy kézimunka sztár, találjátok meg, hogy mi az, ami mindkettőtöknek bejön: varrás, horgolás, hímzés, fonás, szövés, batikolás, stb., erre használjátok a képernyőt, hogy tanuljatok meg minél több ezt-azt és alkossatok együtt!

Az alkotás is segít az érzelmek levezetésében: hány művészeti ág létezik, ahol alkothattok? Mindketten! És nem is szükséges mindkettőtöknek ugyanolyan formában alkotni!

Óvónői tapasztalatom, hogy a legkezelhetetlenebb gyerekek is kisangyalokká válnak alkotás és kézműveskedés közben!

Tisztában vagyok azzal, hogy 15 évesen már nem működnek az óvodás módszerek, ám a kézimunkát és a művészeti alkotást bárki bármilyen korban elkezdheti és élvezheti a gyümölcsét!