30/F vagyok. Azt érzem sokszor, ha csak nem egyedul vagyok hogy az életem egy teljes szenvedés, hogy semmi nem nem nekem való. Velem van a baj?

Párkapcsolatban élek, egy hónapos babánk van igazábol ennek sem tudtam ugy orulni ahogy kellett volna. Nap mint nap kikészülök idegileg mint a gyerektöl, mint a kapcsolatomtól de úgy amblokk a legkisebb történésektől is egyből elegem lesz és azt várom bárcsak egyedül lehessek.

Van normalis egzisztenciám, azt érzem folyton bárcsak egyedül lehetnék és ne lenne senkim soha, azt érzem örömöm is csak az van ha egyedul lehetek, vagy ha elmegyek edzeni és ennyi. Igazán semmi nem okoz boldogságot.

Valami tanács hogy ezt helyrehozzam magamba? Mert érzem ez igy nem kerek.