Szülés utáni depresszió. Ki hogy küzdötte le?
Két hónapja szültem. Kb egy hónapja jelentkezett nálam az első tünet. Idegesség, feszültség, amit persze a férjemen töltöttem ki. Sosem vitatkoztunk, most pedig már úgy áll a dolog, hogy a válás is megfordult a fejünkben. Imádom a kislányom, de sokszor nehezemre esik felkelni hozza ,ha nyugtalan, főleg reggel van ez, bár ez lehet hogy azért is van, mert mindig sokáig alvó voltam és most új hogy csak pár órákat tudok aludni.
Leszögezem, a gyereket SOHA nem bántanàm, nem tennék semmi olyat ellene. De a házasságom romokban, a férjemmel sokszor úgy beszélek,hogy az kritikán aluli, és ezt én is érzem és sokszor örömöm lelem benne, ha szavakkal bánthatom. Voltam már szakembernél,írt fel Frontint és antidepresszánst, amit nem tudok szedni mert iszonyú rosszul vagyok tőle. Őszintén,nem látom a kiutat. Idegesít ha a férjem itthon van, ha a gyerek körül bármit csinál. Tudom, hogy ez nem én vagyok, de nem tudok tenni ellene. Most másik antidepresszánst kaptam, de attól is rosszul vagyok. Vannak napok mikor minden tök jó, de mikor a rossz napok vannak, mindenkit csak bántok. Valaki túl tudott ezen lendülni? Mert én most ugy érzem sok nekem a gyerek, a háztartás (amit nem is tudok csinálni a gyerektől), nincs kedvem sétálni menni a babával, de a szüleimhez sem szívesen megyek a gyerekkel. Inkább mindenkinek meglátszom, hogy minden oké, mielőtt valaki elvitet dilihàzba vagy nem is tudom.
Aki volt ebben benne, hogy jött ki belőle? Nagyon kétségbe vagyok esve,mert alapvetően nem ilyen ember vagyok.
Szia!
Hasonlo volt velem is. Én több pszichiáternél is jártam, mire egy 2 hét alatt rendbetett. :) Azóta nem szedek gyógyszert. Ne add fel
Pszichológus helyett 2 tasli helyre rázna én 8 hónap után haza költöztem másfél hónapra hogy tudja meg a párom hol a helye azt hitte nem merem meg tenni érdekes a nagymamáink idején nem volt idő depressziósnak lenni pláne ahol több gyerek is volt
A mai fiatalokat 1 gyerek is le fárasztja hajdúk már
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!