Kihez forduljak ezzel? Pszichológus vagy pszichiáter?
Rögtön leszögezném, hogy nem diagnosztizáltatni szeretném itt magamat, csak azért írom le ide a tüneteimet, mert akarok egy általános képet festeni a helyzetemről, hogy releváns válaszokat kaphassak.
Kb két hónapja kiderült, hogy van egy ismeretlen viselkedésű daganatom, amit ki kell műteni, elvileg jóindulatú de nem tudták eddig megmondani pontosan mi az, többszöri vizsgálat ellenére sem. Ez sok stresszt okozott és visszatérő gondolataim lettek a halálról. Már több éve vannak intruzív és kicsit paranoid gondolataim, de most elkezdtem jobban felfigyelni rájuk. A halál sem "új téma", viszont most először szerepel bennük a saját halálom ennyire valóságos formában. Ezek mellett időnként rám tör egy nagyon erős motiválatlanság, megerőltető reggel felkelni, néha enni sincs energiám (étvágyam se sokszor). Szinte minden iránt elvesztettem az érdeklődésemet. Társaságban gyakran úgy érzem mindenki utál, minden mozzanat és félmondat mögött rejtett értelmet keresek, bizonyítékot arra, hogy a terhükre vagyok. Múlt héten egy napot otthon voltam egyedül és szinte semmivel sem tudtam haladni, mert nem tudtam kiszakadni a gondolataimból és nagyon leterheltek.
Viszont sokszor nagyon jól érzem magam, motivált vagyok, de aztán amikor kicsit több időm van gondolkodni akkor jobban előjönnek ezek. Sokszor azon kapom magam, hogy ha jól teljesítek valamin vagy aktív vagyok egy beszélgetésben akkor utána gondolatban ledorgálom magam, hogy miért beszéltem ennyit biztos a többiek azt gondolják idegesítő vagy beképzelt vagyok, stb.
Nem tudom kihez forduljak ezzel, első körben pszichológusra gondoltam, de nem tudom hogy kezdjek neki. Szívesen meghallgatok minden tanácsot vagy ötletet
A daganattal kapcsolatos aggodalmak hatására vannak ezek a gondolati aggodalmak? (a daganattal kezdted).
Onkopszichológust is megkereshetsz.
Kognitív viselkedésterápiával nagyon jól kezelhetőek a gondolatokkal kapcsolatos aggodalmak, rossz gondolatok stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!