Hogyan változzak meg?

Nekem is vannak autisztikus tulajdonságaim, de sose voltam vizsgálva, úgyhogy nem tudom.

Viszont arra emlekszek, hogy még iskolas koromban midnenáron be akartam illeszkedni, olyan akartam lenni mint a többiek. Persze csak az lett az eredménye, hogy midnenki másnak feltűnt hogy nem magamat adom, ketszínűnek, vagy műnek tartottak, nem tudtam barátokat megtartani, valami nem működött sose, szerencsére 1 van suliból.

Úgyhogy hidd el, nem kell olyannak lenned mint mások, csak rágörcsölsz, az is viszi az energiád, belefáradsz.

Viszont ha magadat adod, akkor biztosan tudod, hogy aki veled van, az elfogad úgy ahogy vagy, és amilyen vagy.

Kedves Kérdező!

A kérdésed leírásában jó néhány olyan gondolat van, ami bennem is megfogalmazódott annak idején (50 éves vagyok).

1991-ben az Agykontroll tanfolyam elvégzése után programoztam magam, hogy normális legyek. :D

És már tizenéves koromban éreztem, hogy elszalad mellettem az élet, hogy lekéstem róla.

Volt, hogy kérdezték közeli rokonaim (8-12 éves koromban), hogy miért vagyok szomorú. Én meg csodálkoztam, mert nem gondoltam hogy az vagyok. Később jöttem rá, hogy az voltam, és megdöbbentett, hogy mennyire az arcomra van írva, miközben azt hittem, hogy ügyesen elrejtem.

Itt most idéznék tőled:

"Kutyának sem ártanék, másokat sokszor előrébb helyezek magamnál és mégsincsen sok barátom" - Nekem erről a People Pleasing jutott eszembe.

Ez nem az önzetlenségről és emberszeretetről szól, ez egy probléma.

[link]

Mások kedvében akarsz járni, akár önmagad ellenében is, mert nem becsülöd magad. Arra vágysz, hogy elismerjenek és szeressenek. Igen, magamról írtam.

Csak gyorsan rákerestem, de bőven van róla leírás. (pl. additudemag.com)

Ez távolról sem az önzetlenségről szól, hanem egy zavar. Egy hibás stratégia alakult ki a nehézségekkel való megküzdésben, az önbecsülés és önszeretet hiánya miatt.

Én is azt gondoltam, hogy így nem akarok leélni egy életet. Mert ez nem élet.

A megoldást kerestem tizenéves koromtól spirituális módszerek, alternatív gyógyászat és pszichiátria területén.

Fontosnak tartom leírni, hogy 2020-ban olvastam egy Nyugat-Európai országban végzett kutatásról, ami kimondottan az Aspergereseket vizsgálta (tehát nem az autistákat, "autizmus spektrum zavar"). Hanem célzottan az Aspergereseket.

Azért írtam, hogy Nyugat-Európai ország, mert az északi országokat: Dánia, Svédország, Norvégia mindig keverem. De ezek közül volt az egyik, ahol kimondottan Aspergereseket vizsgáltak statisztikai adatokat nézve.

A 2. leggyakoribb halálok náluk az öngyilkosság volt - 58 év várható élettartammal. Ez az autistákra egyáltalán nem érvényes, náluk egyáltalán nem jellemző az öngyilkossági hajlam.

Az 58 év várható élettartam megállapítás az összes Aspergeres adatait figyelembe véve került megállapításra, mert az 1. helyen a szív- és érrendszeri betegségek vannak (tartós depresszió, anyagcserezavar).

A 3. leggyakoribb halál okra nem emlékszem.

Tizenéves koromban állandóan azon tanakodtam magamban, hogy próbáljak normálisnak látszani (többnyire ezt tettem, csak többnyire visszafelé sült el) vagy "rájátsszak" arra, hogy más vagyok, különc vagyok. Egyik sem működött. Mindegyik irány borzalmas leégéseket és szégyenérzetet eredményezett. Persze tudom, hogy minden "tininek" nehéz, meg a hormonok meg minden, de ez nem erről szól. Bárcsak én is lehettem volna olyan hormonzavaros átlag tini, mint az osztálytársaim - erre vágytam akkoriban.

Pontosan, ahogy a 2. válaszoló írta. Nem működik, csak ha magamat adom. De hogyan adjam önmagam, amikor nem szeretem és becsülöm magam?!

Az önbecsülés elérése a megoldás (ami nem egoizmust jelent).

Meggyőződésem, hogy önmagában az Asperger-szindróma nem jelent, nem okoz olyan problémákat, amiket átéltem nem csak én, hanem rengetegen. Van az NT-k, a "normálisok" többsége, ami miatt kilógunk a sorból, de ennél sokkal fontosabb a szülői háttér. Többnyire az utóbbi okozza a későbbi gondokat, amiket "szövődménynek" szoktak nevezni. Pl. szociális szorongás, depresszió. Ami az Aspergeresek túlnyomó többségében kialakul. (valahol olvastam, hogy 80%-uknál)

A meditáció biztosan rendkívül fontos. Konkrétan Dr. Daubner Bélát, Eckhart Tolle-t és Dr. David R. Hawkins-t ajánlanám. Akár mindegyiket, akár csak egyiküket, aki szimpatikusabb.

18 éves korra már nemcsak az Aspergerről van szó a legtöbb esetben, hanem társult gondokról. A kisgyerekkori szociális készségek fejlődésének elmaradásától kezdve a berögzült elkerülő magatartásig (mint védelmi stratégia).

Annyi minden kipróbálása után (pszichiátriai gyógyszerek, ezoterikus módszerek, vitaminok, ásványi anyagok, szellemgyógyászat) most ott tartok, hogy a jelenlegi programom a következő:

- pszichiáter/pszichoterapeuta - már bejelentkeztem egy újnál

- meditáció megtanulása (valódi meditáció, nem langyos relaxálás)

- rendszeres testmozgás

Írtad, hogy valószínűleg Aspergeres vagy, tehát nincs szakembertől diagnózisod.

De a gondjaid leírása alapján talán nem is az a lényeg, hogy az vagy-e.

Ha mégis konkrétumot szeretnél - előzetesen - akkor ezt a tesztet ajánlom:

[link]

Ez nem bulvármédia-szintű teszt, amivel tele van az internet. Ezt Aspergeresek és szakemberek közösen állították össze. Nekem is egy felnőttkori Aspergerre szakosodott orvos adta feladatul (még 2016-ban) hogy töltsem ki és küldjem el neki az eredményt. Ez a teszt valódi támpontot ad. Csak őszintén kell kitölteni.

Mindenki, az NT-k is elérnek valamilyen pontszámot. A lényeg, hogy mennyit.

A tesztek (jó hosszúak) végén százalékosan megjelenik az eredmény az Asperger valószínűségéről. Nem az autizmusról vagy "enyhe autizmusról".

Ez Asperger teszt.

Az 1. válaszolóval azért nem értek egyet:

"Pszichológus/pszichiáterrel beszélgess."

Mert ez a tipikus semmitmondó válasz. Rengeteg pszichiáterrel és több pszichológussal és klinikai szakpszichológussal beszéltem 1995 és 2015 között. És utána is.

Ez pont annyit ér, mint hogy "Fáj a lábad? Beszélgess orvossal róla." Kösz a semmitmondó választ.

Persze, hogy ha fáj a lábad, akkor fordulj orvoshoz, hát persze, még jó! De melyikhez menj, melyik ért hozzá, pontosan hova, kihez fordulj?!

És aki csak ilyen általánosságokat tud mondani, az miért nem marad inkább bölcsen csendben.

És a beszélgetés önmagában soha semmit nem old meg, legfeljebb feszültség levezetőnek használod a beszélgetést, hogy elsírod a bánatod.

A különbség annyi, hogy van aki energiavámpírként érzelmi szemetesládaként használ embereket, és van aki pszichológushoz megy és fizet érte, hogy az a megértő együttérzés látszatát keltve bólogasson, mint aki érti, hogy miről van szó. Nekem ilyen sosem kellett, mindig a megoldást kerestem.

Azt hiszem, minden kellő intelligenciával rendelkező ember (a legtöbb Aspergeres ilyen) tudja, hogy az ilyesmi nem vezet eredményre.

"Akarsz beszélni róla?" - tipikus pszichológus kérdés, még vicc is van róla. :)

Két pszichológus sétál az utcán. Az egyikre ráesik egy zongora. Mire a másik együttérzően odahajol hozzá, és megkérdezi: "Akarsz beszélni róla?"

Nonszensz viccnek tartottam, amíg személyesen nem tapasztaltam én is egy pszichiátrián, Kisbéren. Tényleg ilyenek! Tényleg ezt csinálják! :)

Amikor a pszichológus megkérdezte, hogy miért vagyok ott (a pszichiátrián, tehát miben várok segítséget, miért mentem oda), azt mondtam, hogy Asperger-szindróma gyanú merült fel (a korábban említett erre szakosodott orvos állapította meg, csak nem volt olyan jogköre, hogy hivatalos papírt adjon róla, mert még nem vizsgázott le akkoriban). És erre szeretnék segítséget kapni.

A pszichológus válasza ez volt:

"Miért ragaszkodik ön egy címkéhez?"

Udvariasan (tényleg!) felvilágosítottam, hogy ez nem címke, hanem úgy hívják, hogy orvosi diagnózis. És nem arról van szó, hogy ragaszkodok hozzá - miért tenném, kell a fenének - hanem ez van.

Mire ő:

Ő nem szereti beskatulyázni az embereket, minden ember más, egyedi.

Ekkor jöttem rá, hogy az a zongorás vicc mennyire találó. A legjobb viccek legalább 50%-ban igazak. Ettől olyan ütősek.

Ilyen, amikor pszichológussal "beszélgetsz" - amit az 1. válaszoló ajánlott. Nyilván vagy saját tapasztalat hiányában írta (naiv jószándékkal), vagy pedig azért, mert vannak emberek, akiknek elég, ha valaki meghallgatja őket és együttérzően bólogat, hogy "ő megérti".

Hát az Asperger egy magzati kori fejlődési rendellenesség, mint az ADHD is az, ezt nem fogod helyre tenni egy pszichológussal való beszélgetéssel. De 1 éven át havi 2 alkalmas beszélgetéssel sem. Mert itt a beszélgetés pszichológussal nem játszik.

A klinikai szakpszichológus az más - vagy lehet más, tehát igazi szakember.

De a szimpla pszichológus az tényleg képes lenne megkérdezni tőled, miután rád esett egy zongora (vagy 16 tonna) hogy akarsz-e beszélni róla. Ezek tényleg ilyenek! Magam sem hittem volna, amíg személyesen meg nem tapasztaltam. És nem holmi őskövületek voltak, hanem kb a 30-as éveikben jártak, frissen végeztek (2017-ben). Csini fekete keretes szemüveges fiatal nők voltak. A csini fekete keret nyilván azt a célt szolgálta, hogy komolyabbnak és intelligensebbnek tűnjenek. Nagy divat volt bizonyos értelmi szinten lévő nőnemű embereknél.

Tudom, hogy nem adtam konkrét választ a kérdezőnek, pedig szerettem volna. Többnyire a negatívumokra és a buktatókra tudtam csak felhívni a figyelmed. Mert ezek nyakon öntenek, ha belépsz a pszichiátria rendszerébe a diagnosztizálás (és helyes kezelés) reményében, aminek a másik oldala - vagy inkább ugyanaz az oldala a szektásodás, mert a vallások és szekták direkt vadásznak a kiszolgáltatottakra - vagyis akit annak látnak. Én immunis vagyok a szektákra.

Tudom, hogy sok érzelemmel fogalmaztam, de leírtam néhány támpontot, amit én legalábbis követek, remélem hogy sikerül észrevenni azt a keveset, ami hasznos.