Hogyan tudnám ezt feldolgozni ?
8 évig voltam együtt a volt barátnőmmel, aki mindentől tiltott, nem lehetett egy saját gondolatom sem kb. Én alapvetően nem ilyen ember vagyok, mindenkinek segítek, ugrok ha kell.
A kapcsolatunk alatt lett egy barátom, akinek szégyeltem, hogy ennyire fogva vagyok, illetve ő nő volt és tőle méginkább tiltottak.
Leginkább miatta, valamint az ő házassága miatt nem akartam felesleges vitát, ezért otthon el sem mondtam, hogy mi jóban vagyunk. A másik oldalra pedig azt hazudtam, hogy tudnak mindenről.
Sajnos kiderult, amitől féltem megtortent, volt nagy balhé, valamint az is kiderult, hogy mindenkinek kamuztam.
A feleségem adott volna újabb esélyt, de én elköltöztem, rajottem, hogy nem vagyok az az ember mellette, aki valójában lennék ha ő nem lenne.
Mióta ez megtörtént és a barátommal újra jóban lettünk, folyamatosan a fejemhez vágja, hogy mennyit hazudtam és ehhez hasonlók.
Közben én csak azt az embert akartam mutatni, aki valójában vagyok.
Most jelenleg egy hazug ember képében tündöklöm, es barhova megyek ez fogad.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!