Mitévő legyek, ha teljesen kilátástalannak látok már mindent?

Fiatal srác vagyok és teljesen belehülyültem a szerelmi életembe.

Alapvetően egy csendes, jóképű srác vagyok, jó munkahellyel, számomra “normális” értékrenddel és hatalmas szívvel. Az ágyban is jó vagyok, romantikus alkat, igazából úgy érzem - és ezt is hallottam vissza -, hogy mindent képes vagyok megadni, ami egy nőnek kell.

Nagyon szerelmes tudok lenni és képes vagyok beletenni mindenemet egy kapcsolatba. Számomra csak az a nő létezik, akivel együtt vagyok. Másra rá sem nézek, nekem a párom jelenti a világot. Így visszagondolva pont ez okozta a vesztem.

Azt vettem észre, hogy egyedül én veszem komolyan a kapcsolataimat. Én tervezek, én élem bele magamat, a másik fél pedig csak játszadozik, mintha csak egy kedvtelés lennék. Mondják, hogy szeretnek, csak engem, én vagyok a mindenük stb.

Én nem tudok ezzel azonosulni. Képtelen vagyok nem komolyan venni egy kapcsolatot.

Az elmúlt pár évben három kapcsolatom volt, mindegyiknek én vetettem véget. Mindegyik nő más pasikkal flörtölt, találkozgatott a hátam mögött. Az első kettő összebújt mással. A harmadik “csak feljárkált az exéhez beszélgetni”, miközben nekem azt mondta, hogy alszik/dolgozik stb.

Minden lebukás után az volt, hogy bocsássak meg, megváltoznak, tudják, hogy ez nem helyes stb. Megbíztam, elnéztem a hülyeségüket és ugyanúgy folytatták, csak okosabban, hogy ne tűnjön fel semmi.

Ez a sok csalódás megölt bennem valamit. Amikor meghallom a “szeretlek” szót, csak az jut eszembe, hogy ja, ezt már hallottam és tudom, hogy csak egy szó. Nem érzem a jelentőségét.

Befordultam teljesen. Akit eddig szerettem, az azt mondta szeret, szerelmes belém, én vagyok az élete értelme. Az én fejemben csak egy embert lehet szeretni szerelemből. Ők mégis összefekszenek mással, hazudoznak arról, hogy mit csinálnak és képesek másnak azt mondani, amit nekem is: “szeretlek”.

Úgy érzem olyan szinten szétvertek legbelül már harmadjára is, hogy nem akarok élni (és ez a gondolat sajnos hetek óta bennem van). Képtelen vagyok már elhinni, hogy nem csak több pasit egyszerre szerető, nagy szívű nők léteznek, akik kényük-kedvük szerint dobálóznak a testükkel/szavaikkal.

Hogy juthatnék ki ebből a gödörből? Mindenképpen kell egy pszichológus?