Mennyire normális ha teljesen elvagyok izolálódva az emberektől és képtelen vagyok bármilyen kapcsolatot is fenttartani?18f
1.soha az életben nem volt, voltak barátaim mivel soha nem tuudtam megfelelően bánni az emberekkel, épp ilyenkor fogalmazódott meg bennem hogy lehet paranoid vagyok és ezért olyan dolgokat gondolok amik lehet nem is léteznek(persze vizuális halucinációoim egyátalán nincsennek, nem voltak) szóval folyton azt gondolom minden ember rosz, hazug, első benyomásra nemkedvel, hülyének néz a másik nemnél nem gondolom hogy valaha volna esélyem barátnőt tanálni és hogy valaki fog ebben az életben szeretni, nem hiszem hogy vonzó vagyok bárkinek is,
főleg ugy érzem képtelen vagyok kontrollalni az életem vagyis bármit is teszek a végén folyton ugyanott kötök ki vagyis magányosan egyedül és halálra vágyok, mikor elképzelem hogy valahova elutazok akkor még pozitiv érzések kötnek el stb.
viszont ha tényleg valahova elutazok akkor rám tör a szorongás és a depressziv hangulat és akkor megbánom hogy elmentem valahova utána mikor hazajövök akkor jön meg a "jóérzetem"
Lehet, hogy az emberektől való félelem (attól félsz, hogy elutasítanak) indukálja ezeket a gondolatokat.
Ezen érdemes lenne változtatni.
Hát normálisnak nem mondanám… főleg, hogy szenvedsz tőle. Jobb otthon, mert visszatérsz a megszokottba, a biztonságosba. És ez megnyugtat. Új helyzetek, új kihívások, érted, és ha ebben nincs gyakorlatod, az az ijesztő lehet.
Egyedül élsz, vagy még a szüleiddel? Terápián gondolkodtál már?
Nem tudhatod, kinek vagy vonzó, ami a külsőt illeti, lehet valakinek ez nem is annyira fontos. Szerintem a legjobb lenne pszichológushoz menni, minél hamarabb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!