Úgy érzem, hogy a barátomnak volt egy énje, amit eddig elnyomott magában, és most félek tőle, szerintetek ez normális?
4 éve, hogy együtt vagyunk, már 20 éve küzdősportol különböző, és mindig is egy konfliktuskerülő, nyugodt embernek ismertem meg, nem lehetett felhúzni, ha valaki véletlenül nagyon ágaskodni akart neki, akkor inkább elment a helyszínről.
Panaszkodtak neki a szülei, hogy a társasházban ahol laknak, egy elmebeteg folyamatosan rugdossa az ajtót, próbál benyitni hozzájuk, egy nap többször, néha 1 hétig semmi, aztán megint ez, a rendőrök (én ezt nem hiszem el) elvileg semmit nem tesznek, a párom felajánlotta, hogy legyenek pár napot nálunk, pár napot meg mi nálunk, és ha precedens lesz, akkor majd Ő elintézi.
Így is történt, viszont az elintézés alatt én azt hittem, hogy beszél az emberrel, vagy esetleg megfenyegeti.
Erre este valóban elkezdte verni valaki az ajtót, a párom kiment és pár nagy csattanás, és csönd.
Már vagy 5 perce néma csend volt, azt hittem valami baj történt, kikukucskáltam, és láttam, hogy a párom csak áll és néz a földre, ott feküdt az ember, a párom pedig csak mosolyogott, kérdeztem, hogy mi az, Ő pedig csak mosolygott, hogy elképzelte, hogy milyen jó lenne megölni ezt az embert, közben csak mosolygott és teljesen más arca volt mint szokott lenni, félelmetes szemei voltak, mintha nem önmaga lett volna.
Másnap még rákérdeztem erre, hogy komolyan gondolta-e amit mondott, és igen azt mondta, hogy kíváncsi lenne, hogy hogyan könyörögne az a féreg, hogy milyen arcot vágna amikor tudná, hogy most rossz emberrel kezdett ki, és milyen lenne az utolsó életben lévő pillanata.
Ez mégis mi lehet?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Normális hogy félsz tőle.Aki ilyenen gondolkodik,és még hangosan ki is mondja az nem normális..ott valami baj lehet.
Szerintem aki ilyenre gondol az meg is teheti amit mond,nyilván nem mindenki de azért akadnak olyanok is
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!