Rettegés egy zenétől. Hogy lehet rájönni az okára?
Ez gyerekkoromban kezdődött. Volt egy rádió műsor és annak a szignálját ha meghallottam, kb pánik rohamot kaptam és menekültem. Egyszer anyám ennek szemtanuja volt és sikerült ezzel rá is a frászt hoznom. Ekkor az történt, hogy ő a konyhában rádiót hallgatott, én pedig az előszobai cipősszekrényben válogattam, milyen cipőben menjek suliba teljes nyugalomban készülődtem. Erre meghallottam azt a zenét és sikítva, bőgve rohantam be anyuhoz, nyakába ugorva kértem, hogy kapcsolja ki. Hát lesokallt ő is, de nem a zenétől, hanem tőlem.
De ez még 89 - ben volt, akkor tizenéves voltam. De kisebb koromban is hallottam néha ezt a zenét, csak akkor egyedül voltam. Olyankor kirohantam a házból.
Nos, a lényeg az, hogy olyan, mintha valamit fel akarna idézni bennem, mintha valamire emlékeztetne, de nem tudom felhozni, hogy mire.
5 éves korom körül egyszer (saját elhatározásból) egyedül aludtam éjszaka. És akkor nagyon megrémített valami, az nagyon furcsa éjszaka volt. Abból az estéből mindenre emlékszem, kivéve azokra az órákra, amiket egyedül töltöttem. És ugy érzem, valahogy a zene azzal áll kapcsolatban, arról az estéről valami emlékkel, viszont akkor este nem szólt a szobámban sem tv sem rádió.
Hipnózison kívül van valami egyszerűbb tecnikája ilyen régi, rejtett emlékeket, összefüggéseket kibogozni, felhozni?
Van Netflixem. Megnézem mindenképp.
Horror, thriller, misztikus filmektől amugy nem félek. Emberektől sem (pl betörő).
Nálam gyerekkoromtól van az, hogy néha igen erősen érzek valami fenyegető jelenlétet. Hirtelen jön egy érzés, hogy valaki, valami figyel és menekülnöm kell. Gyerekoromban olyankor kimenekültem a házból, mert odakint sokkal ritkábban éreztem ezt. Valahogy nagyobb biztonságot adott, hogy kint vagyok. Felnőtt koromban már jobban tudom ezt kezelni, de az a fenyegető jelenlét érzés még néha megvan, csak már el tudom nyomni általaban. Viszont volt olyan pár hónapja, hogy egyik éjjel erre az érzésre ébredtem és reggelig odakint dekoltam inkább a hideg lépcsőházban. Egyedül lakom... Na az a zene kb aztaz érzést hozzaelő, mint mikor azt a jelenlétet érzem. Lehet hogy a hasonló érzések miatt kapcsolodott össze nálam ez a két dolog. Nem tudom. Rejtély az egész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!