Folyton nagyon magányosnak érzem magam. Majd bűntudatom van, hogy mindez alaptalan, mivel sokan körülvesznek, akik szetetnek(gondolom szeretnek, úgy tűnik) Mi a megoldás?

Engem igazi barátok sosem vettek körül, sem a suliban sem most felnőttként. Nem voltam kirekesztve, kedvesek hozzám sokan, van több kollégám és ismerősöm, akikkel viszonylag gyakran és mindenféle - akár személyes - témában tudunk beszélgetni. De valahogy ugyanúgy én is magányosnak érzem magamat, ahogy írod. Bennem az fogalmazódott meg, hogy ezek valójában felszínes kapcsolatok, barátságok mind, mert kb addig tartanak, amíg egy helyszínen vagyunk, vagy valami érdek van, de ha erőfeszítést is kell tenni a barátság fenntartásához (mondjuk utazni, szervezkedni), akkor hirtelen eltűnik mindenki.

Megoldás nekem sincs erre, mostanában kezdem elengedni ezt a dolgot, ha valaki jófej velem, azt igyekszek én is viszonozni egy bizonyos mértékben de nem futok már senki után. Szóval csak simán örülök, ha épp van kellemes társaság, és próbálok a sok kis pillanatból töltlekezni.