Szia! A beszámolód alapján a központi problémád az evészavar és az ehhez kapcsolódó testképzavarok. Mivel az evészavarok (akár a sanyargatás, akár a falás/hánytatás) közvetlenül kötődnek a kontroll folyamatokhoz ill. a tesképzavarok az Egohoz (az, hogy hogyan viszonyulsz önmagadhoz nem csak azt határozza meg hogyan látod magad és milyennek akarsz tűnni (sosem lesz optimális a kép- de ezzel mind így vagyunk), de annak a torz vélekedésnek is teret ad, miszerint mások kizárólag-hozzád hasonlóan- a súlyoddal/alakoddal foglalkoznak, ez alapján ítélnek meg/fogadnak el (szeretnek, tisztelnek, vonzódnak hozzád) és hogy szinte kízárólagosan ezen a tényezőn múlik az egész életed, jövőd, boldogságod. Ez természetesen rendkívül nyomasztó és objektíven szemlélve a valóságtól teljesen elrugaszkodó feltételezés. Igazából a súlyod és az alkatod a te számodra ennyire kizárólagosan fontos- és azokat az érzéseket, amelyeket önmagad elfogadásával összefüggésben érzel (legfőképpen bántalmazod magad- érzelmileg, esetleg fizikálisan is- így többnyire negatív gondolataid vannak) csak kivetíted a környezetedre. Akár provokatív alákérdezésekkel időnként még ki is facsarhatod xy-ból azokat a válaszokat, amelyeket feltételezel- azonban ha ez meg is történik, az többnyire a te irányított nyomásodra zajlik, nem pedig a beszélgetőtársaid, barátaid inspirációja alapján. Az Ego folyamatai nagyon összetettek: van egy úgynevezett hedonista ősénünk ami rendkívül impulzív és a társadalmi szabályokkal szemben igencsak barbár (azonnali vágyteljesítőnek is szokták nevezni)- amelyet folyamatosan a tudatos Egoval tartunk kontroll alatt. Ugyanakkor a tudatos Ego felett van egy ún.superego is (vagy felettes én) amely pedig egy szadista cenzor, gyakorlatilag minden gondolatunkat, érzésünket, benyomásunkat folyamatosan ellenőrzi és a ,,maga maximalista mértékében" bírálja- persze őt is a tudatos Egoval hűtjük le.. Optimális esetben a superego kontrollja az Éntudatunkra kordában tartható (ha elég erős az ego, vagyis elég jó az önismeretünk és megfelelőképp ki is vagyunk önmagunkkal békülve!) és sok motivációt/nyomást ad ahhoz, hogy mind a képességeink, mind a személyiségünk szintjén fejlődjünk- azonban akkor, amikor a tudatos Énünk megsérül (ez gyakorlatilag bármilyen negatív érzelmi trauma eredménye lehet: egyszerű kis nyilvános beégéstől, párkapcsolati elutasításon át, csoport előtti megszégyenülésén keresztül a komoly veszteségekig) akkora érzelmi feszültség uralkodik el rajtunk, hogy elvesztíjük az adott problémára adható tudatos válaszkészségünket, az önbizalmunkat és bizonyos mértékekig kétségbeesünk. Mivel ezek belső kontrollvesztést jelentenek, a külvilág számára sokáig rejtettek maradnak- ezért aki nem kér időben segítséget, az könnyen magára maradhat az erőteljes szenvedésnyomással járó állapottal. Ugyanis a meggyengült Ego fölött elkezd viaskodni alulról az ösztönkésztetés és erre reaktívan, egyre erőteljesebben válaszol minderre a felettesén, méghozzá nagyon erős tiltásokkal- vagyis megjelenik a tudat szintjén az érzelmi alapú belső önbüntetés: semmire se vagy jó; semmire sem vitted; senki se szeret; nem vagy szerethető; senkid sincs; az egész életed semmit sem ér; ronda az orrod; ronda a szád; hajadismilyen; rád se lehet nézni; buta is vagy; az ágyban se vagy jó, ezért vagy egyedül; otthon se érdekelsz senkit; ha eltünnél sem sírna utánad senki..stb. Mivel a meggyengült Ego nem tud kontrollt gyakorolni ezen érzelmi üzenetek felett (nem tudja megvizsgélni és validálni vagy elvetni), hagyja, hogy elárasszák- amely miatt a tudatosság szintjén úgy érzed, hogy sarokba vagy szorítva és képtelen vagy irányítani már a saját életedet> iszonyú belső fájdalom és szenvedés, ha nem szereted magad. S miközben viaskodnak benned a negatív érzelmek egyszerre dolgozik benned az ellentétezés is, hogy valami pozitívat keress az életedben vagy magad körül, amelyben úgy tudsz kontrollt szerezni, hogy ezeket az érzelmeket fel tudd oldani. Ezért-nem csak Te és nem csak a nők- sokan fordulnak (főleg a fiatalok) a legelemibb stratégiához: "azért nem vagyok jóban magammal, mert nem tetszik amit látok a tükörben és biztosan ezért nem fogad el a társadalom se, mert ők is ugyanezt a képet látják rólam". Amikor ez megfogalmazódik az emberben, felteszi az alapvető kérdést: "tudok ezen változtatni?"-igen, xy mértékű önszabályozással. "ha változtatok rajta, változtathatok az életemen is?"- inkább igen, mint nem- és elkezdődik a kontrollért folyó harc a kalóriákkal és a saját testeddel szemben- az irányításból kikerül az Egod és a legtöbb törekvésedet a nyers ösztönéned (zabálás, mértéktelenség, leírhatatlan éhség) és a cenzor feletteséned (ideaképzés, modeltudat, maximalizmus, restrikció, sanyargatás) fűti. Ezzel az egész ún. diétás viselkedésed egy különböző eszközökkel végrehajtott őrült hajsza lesz- amit azért nem lehet megnyerni, amiért eredetileg belekezdesz. Ugyan kontroll folyamat, mégsem leszel tőle jobban, se nem leszel tőle népszerűbb, boldogabb vagy elégedettebb sem- sőt, idővel teljesen feloldódsz benne, ahogyan az Egod gyengül, és akkor jönnek a végső stratégiák: halálfantáziák, szuicidkésztetés, önbántalmazás esetleg öngyilkossági kísérletek. Mint látod, olyan ez az egész folyamat, mint a saját farkába harapó kígyó: hatékony beavatkozás nélkül lehetetlen leállítani. Ugyanakkor nem vagy egyszerű helyzetben, mert addig, míg ,,nem vagy elég rosszul" ahhoz, hogy súlyos fizikai tüneteid legyenek- a környezeted számára egészségtudatos, sportos fiatal csajszi leszel és kész-talán kicsit jobban figyelsz magadra, dehát a fiatalok gyakran viselkednek kényszeresen, mert a társadalmi szabályokhoz (főleg ha merevek-és nők esetében még merevebbek!) nem könnyű idomulni. Kvázi eszükbe sem fog jutni- még a közeli hozzátartozóidnak sem,- hogy te belül mennyire szenvedsz éa fuldokolsz- ami persze téged megintcsak külön megvisel majd érzelmileg, hiszen ha rossz passzban vagyunk, az egyszerűbb megjegyzéseket is magunkra vesszük, s ha úgy érezzük, hogy a megérdemelt törődés helyett a legközelebbi családtagjaink/barátaink is csak átnéznek rajtunk- akkor az a kifullozott, megsemmisítő visszautasítással ér fel. Annak ellenére, hogy ezek az emberek sosem vonták vissza tőled a szeretetüket- hiába is érzed máshogyan. De nézzük, mit tudsz tenni: 1. felismered, hogy problémád van és azonosítod (írd le egy kis füzetbe és mindig jegyzetelj mellé- próbáld naponta bővíteni a listát és időben mindig visszakötni valamihez, amivel összefüggésben lehet vagy ami mentén kialakulhatott; az is nagy segítség lehet, ha naplóírásba/blogolásba kezdesz ami akár traumatematikájú is lehet> mik voltak a legnagyobb veszteségeid az eddigi életedben, melyik árulás fájt a legjobban, hogyan dolgoztad fel a megcsalást/árulást/veszteséget/gyászt/sikertelenséget/kudarcot az életedben, utólag hogyan látod-mit kellett volna másképp tenni; mit tartasz a gyengeségednek és mit az erősségednek; mi motivál az életben; miben vagy jó; hogyan szeretnéd hogy szeressenek stb..), 2. kommunikálsz róla (beszélgess anyuddal, nagyival, barátnőkkel, akár internetes csoportok random személyeivel), 3.szakmai segítséget kérsz (ez nagyon fontos, és ebben már meg is tetted az első bátor döntést- ami teljesen pozitív irányban megváltoztathatja az életedet! Csoportban nincs mit szégyelni és sokkal könnyebb fejlődni is (ezért szoktuk ajánlani)- egymástól sokat lehet tanulni, és gyorsabban lehet visszanyerni a kóros cselekvések feletti viszonylagos kontrollt- nyilván ahhoz, hogy ne ess vissza szükség lesz személyes viselkedésterápiára is (face to face és 2-3 éves-megbeszélitek a terapeutával (szakpszichológust vagy több éve praktizáló ifjúsági tanácsadót válassz), hogy ez hetente hány foglalkozást fog jelenteni a csoport mellett); 4. feldolgozod az új élményeket és új, kis célokat fogalmazol meg az életedben; 5. kipróbálsz új dolgokat, olyanokat is amelyektől tartasz; 6.nem felejted el megjutalmazni magadat- ha egy szem nullkalóriás almával is,- fontos, hogy érezd magadban a potenciált- ami jár az jár, etesd az Egodat!; 7. keress olyan apró dolgokat az életedben amelyek tényleg boldoggá tesznek-nem baj ha fura vagy, ugyan ki nem az akki nem robot..még az AI is saját egyéniségre ácsingózik; 8.sportolj rendszeresen, de hobbiszerűen- így biztosan nem kell félned, hogy elveszted a korábbi munka eredményét és attól sem hogy mindenféle fölös pocak fog rajtad lógni- de táplálkozz mellette tudatosan is és még kiegyensúlyozottabb, akár látványosabbis lesz az eredmény mint a kóros evészettel (aztán készülj, tökéletlen popsival is jöhetnek a bókok); 9. gondold át, hogyan tudsz a tapasztalataid mentén másoknak is hatékonyan segíteni és oszd meg a sztoridat, a küzdelmedet (hidd el nem marad el majd a visszajelzés)> edukáció mellett támogathatod a sorstársaidat is, s garantáltan nem maradsz többet egyedül; 10. légy bátor- felvállalni a gyengeségeidet, a jövőbe tekinteni, küzdeni és győzni is. Még semmi nincs veszve, még mindig tied a világ, még mindig benned a lehetőség, hogy minden megforduljon. Nem szeretem a Star Wars-t, de azért van egy jó mantra benne: ,,tedd vagy ne tedd-de ne próbáld"- a világ szabályszerűsége, hogy nem minden jöhet össze ugyan (szívunk mindannyian mint a torkosborz mi is!), de nem is minden veszhet el.. viszont félszívvel, félseggel, félaggyal csak féldolgokat, félsikereket és féleredményeket lehet elérni..ideig-óráig- ezért kell a bátorság, a konokság és a makacsság is. Előnyöd, hogy a lázongó huszonéves generáció tagja vagy, most még minden forradalom belefér, úgyhogy bújj holnap játszós ruhába és tedd meg az első lépést magadért. Legyél az anonim csopiban aktív, kezdeményezz, menj el a foglalkozásra. A többi nyüzsi meg majd lehet magától megoldódik körülötted, miközben gyógyulsz és átpriorizálod az életed- hidd el, ha jól vagy, telejsen mindegy, hogy anyud forgatja a szemét vagy sem. HA végül mégis képtelen vagy lépni, kérj pszichiátertől ambulensen akár gyógyszeres vagy klinikai segítséget-ez lehet azonnali- és hívd fel az egyik ingyenes kék számot. Én ugyan nem foglalkozom addiktológiával, de nekem is írhatsz privit, ha szeretnél egy kicsit bemelegítés gyanánt beszélgetni, hogy jobban oldódjon rólad a stressz, mielőtt ,,kilépsz" a világba és vállalod a gyengeséged.