Mit tegyek, ha nem bírom elviselni a valóságot?

Tegnap én is így éreztem magam.

Nehezen viselem a fényt - az utóbbi nyarakon már rendkívül meleg volt. (Most még talán éppen elviselhető a hőmérséklet...)

Engem a városi nyüzsgés fáraszt le leginkább. Már jó lenne egy ritkásan lakott területen járni-kelni.

Megértelek, én is túlérzékeny vagyok egy csomó mindenre. Igazából néha nagyon-nagyon nehéz élnem, de azt hiszem, mégis van alapvető különbség köztünk (a hozzászólásaid alapján), hogy igyekszem kapaszkodni. Abba, ami jelent valamit nekem. Persze, az emberek nem jók, de amúgy nem is csak rosszak. Az a sok negatívum, amit felsoroltál, valószínűleg rád is igaz / jellemző / jellemző volt legalább egyszer. Esetleg gyakorolhatnád a megértést, senki nem robot. Az ember alapvetően esendő, csomó szar hibája van, van, amit reflexből csinál, de van egy nagyon jó tulajdonsága, hogy tudatosan képes a jót is választani, és sokszor meg is teszi. Mondhatod, hogy ego, de mégis mit vársz? Egyébként senki fejébe, érzéseibe, életébe nem látsz bele. Gondolom szakember sem vagy. Szóval te is csak ítélkezel, általánosságokat mondasz, mindenféle tudás nélkül. Az érzéseidre építesz, mert túlságosan belegondolsz dolgokba, és el is hiszed őket fenntartások nélkül. Holott nem vagy mindentudó.

Használd jó dolgokra a túlérzékenységed, ha tudod, és akkor talán kicsit többet is meglátsz a világból meg az emberekből, mint most.

Szerintem ez a túlérzékenység azt jelenti nálad, hogy mindent túlbonyolítasz. Én is ilyen vagyok. Mindenben a rendszert látod, mindennek a mélyebb értelmét keresed. Próbálj meg a valóságban élni! Próbáld meg egyszerűbben és hétköznapibban látni a világot!

Amúgy igazad van az emberekkel kapcsolatban, tényleg olyanok, aminek leírod őket. Ez a versengés dolog is teljesen igaz, de ha józan ésszel gondolkodunk, azért észre kell venni, hogy még mindig jobb most és itt élni, mit a középkorban vagy Észak-Koreában. A középkorban például kivághatták a nyelved, ha káromkodtál, most viszont azért eléggé normálisan lehet élni.