Pszichológusnál általában mi szokott történni első alkalommal? Kiderülhetnek már ott is dolgok rólam? Hogy néz ki egy ilyen és mennyi fér bele az első alkalomba?

Az első alkalomtól fontos, hogy ne várj sokat! Bemutatkoztok egymásnak és megkérdezi, hogy miért fordultál hozzá, mi a problémád. Te elmondod, ő pedig elmondja, hogy miben tudna segíteni neked, egyáltalán tud-e vagy más szakembert javasol.

Szerintem első körbe ne az legyen a taktika, hogy mindent elmondasz neki amit akarsz, hanem körvonalakban és ha rákérdez, akkor kifejtesz 1-1 témát érintően. Inkább azt figyeld meg rajta, hogy hosszú távon el tudnád-e képzelni őt terapeutádként, jól kijössz vele, szakmai szinten megpróbálhatod felmérni néhány keresztkérdéssel. Kb. 45-50perces egy foglalkozás, szóval nem olyan vészes.

Pontosan mire gondoltál, hogy kiderülhetnek rólad dolgok? Hány éves vagy, ha megkérdezhetem? (Nem egyedül mennél?)

Először is felejtsd el az öndiagnosztizálást, mert ez egy baromság! Ha azt mondod valakinek, hogy személyiségzavarod van, rá fog kérdezni arra, hogy mit értesz ez alatt. A személyiségzavar azt jelenti, hogy legalább két személyiség él benned egy testen belül. Ez valós? - ha nem, akkor nem vagy az! Várd meg, hogy diagnosztizáljanak is, de ne feltételezz, mert azzal magadnak ártasz, könnyű félreérteni és nagy bajba kerülhetsz. Én ettől azért óva intenék mindenkit!

Be kell határolni majd, hogy a hangulatod alapjába véve milyen? Hullámzó, milyen mértékű, mindig jó vagy mindig rosszkedvű, stb..

Az, hogy szét vagy esve azt csak Te érzed úgy, vagy mások is szóvá teszik? Munkádra nem tudsz koncentrálni? Mindennapokban akadályoz? (mennyire kell elképzelni, miben?) Itt egyébként az is jó dolog, hogy egyáltalán érdekel és változtatnál rajta, mert érzed jól magad és nem sz*rod le telibe ahogy van.

A szociális fóbia is igencsak sokrétű. Félsz az emberektől...

Mitől félsz? Beszélni? (telefonon, személyesen vagy bárhogyan)

Ha látsz az utcán sok embert, esetleg ismerőst, akkor lefordulsz egy mellékutcába és tudatosan kerülöd a társaságukat?

Egy bolti bevásárlásnál mi az ideális helyszín, időpont a számodra?

Zavarna, ha az utcán felvennék veled a szemkontaktust, esetleg úgy érzed, hogy mindenki téged néz, rád figyel, kibeszélnek a hátad mögött?

Ezeket a dolgokat próbáld megválaszolni magadnak és például feltehetnéd kérdésként az első alkalommal a pszichológusnak és megkérdezhetnéd róla a véleményét, mert az is lehet jó kiindulási pont, ha nem tudod mit is kérdezz, mit mondj el neki magadtól.

Egyébként nem akarlak befolyásolni semmiben, de az öndiagnózist tényleg felejtsd el és ahogy írták is, ha úgy érzed, felőlem azt mondhatsz a terapeutának amit csak akarsz.

Egy dolgot viszont szeretnék megjegyezni neked, hátha később még hasznos lehet a számodra.

Korban nincs nagy különbség köztünk és úgy képzelj el, hogy egy teljesen normális, egészséges ember vagyok, viszont olyan nehézségeken mentem keresztül, amikor valós életveszélynek voltam kitéve és senkinek sem kívánom, hogy meg kelljen tapasztalnia az életben. Mind a mai napig nem dolgoztam fel azt a fajta emberi gonoszságot, árulást, amit gyermekkoromtól kezdve elszenvedtem a felnőttekkel szemben és attól, hogy mindig nekem volt igazam, még nem éreztem jobban magam, de nem velem volt a baj.

A társadalom alapjába véve sajnos úgy épül fel, hogy a többség akarata érvényesül és az egyéniségeket próbálják elnyomni, ezért is mondják azt, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Beálltam a sorba, hogy könnyebb legyen az életem? Csak azért sem!

Attól, hogy különc vagy esetleg, vagy kilógsz a sorból, még nincs veled semmi probléma, csak a saját utadat járod és néha ez nagyobb utat ölel fel, mint másoknak. Ettől se több, se kevesebb nem leszel.

Egyszer egy baleset miatt neurológusnál jártam átfogóbb vizsgálatokon, mert valahogy úgy éreztem, hogy nem vagyok ura a saját testemnek és kimegy az irányítás a kezem felett. Nem vagyok önmagam. Elmeséltem neki, hogy mi minden történt velem korábban, rémálmaim vannak és félek, hogy valami történni fog velem, mert amit megálmodom az rövid időn belül bekövetkezik, mégpedig úgy ahogy azt előre láttam. Bármit teszek, nem tudom befolyásolni ezeket a dolgokat.

Azt mondta az eredményeim alapján, hogy látja a problémákat (gépi diagnosztika igazolja az agyhullámaim kóros működését/rémálmokat), de ha ezt másnak is elmesélném, könnyen félreértenék és nagy bajba kerülhetek.

Konkrétan arra célzott, hogy aki előre látja a jövőt azt még elmebetegnek is nézhetik és azt mondják rá, hogy neki egy enyhe borderline személyiségzavara van, onnan pedig egyenes út vezet a pszichiátriára. Ezt akarom? Azt feleltem, hogy nem, de mit tehetnék?

Erre azt mondták, hogy először is PTSD-m van, amit nehéz kikezelni. Konkrétan a háborút megjárt vietnámi katonáknál diagnosztizálták először és azóta lépten nyomon beépült a hétköznapi emberek közé is, mert ilyen világot élünk. Ilyen esetben tisztázni kell két fogalmat.

Ennek gyógyítására létezik a pszichológus és a pszichiáter. Az előbbi lélekgyógyász, akinek beszélgetsz a téged nyomasztó problémákról, meghallgat, de nem ír fel semmit, mert nem is tudna, tehát nem árt. A másik a pszichiáter, akinél 5 percet töltesz, ezalatt felír két gyógyszert, amit örök életedre szedned kell, mindenki meg fog bélyegezni, mert látják, hogy pszichiátriai kezelés alatt állsz, tehát nem vagy százas és úgy is fognak hozzád állni. Az előbbitől bármikor megszabadulhatsz, amikor csak kedved tartja és válthatsz olyanra, aki beválik, majd elhagyható teljesen. Az utóbbitól viszont soha nem fogsz, a felírt gyógyszerek miatt gyógyszerfüggővé válsz és egyenes út vezet a gumiszobába, mert a gyógyszerek erős szuicid hajlamot, hallucinációt és komoly öngyilkos hajlamot, gondolatokat fognak előidézni a téves diagnózis miatt.

Akinek persze szüksége van rá, az szedje a gyógyszert, de akinél nem feltétlen szükséges és nincs semmiféle problémája, nos a pszichiáter mindig átlép egy határt, ezért nagyon vigyázni kell velük. Őket nem érdekled, csak egy újabb gyógyszerkísérlet leszek a számukra, mert ezért is kapják a lóvét.

Ezt nem én mondom, hanem egy szakmabeli neves professzor, aki velem foglalkozott és nagyon sokat köszönhetek neki. Nem tudom, hogy pontosan hogyan végezhettem volna, de elgondolkodtató, hogy egy klinikai háttérrel rendelkező orvos, aki ezt állítja testközelből, annak a véleményére talán érdemes adni.

Első alkalomtól valóban nem kell sokat várni, nálam ez úgy történt hogy mondtam el magamtól is dolgokat, de kérdezett is.

Eleinte kicsit általánosabb dolgokról is érdeklődött nem csak a problémámmal kapcsolatban, hanem pl mit dolgozom, mit érdemes egyáltalán tudni rólam. Mire minden olyat elmondtam amit úgy gondoltam hogy hozzá tartozik az egészhez, kb 3-4 alkalom volt.

Tehát ne aggódj ha nem fér bele elsőre az összes gondolatod.