Hogy ne csússzak vissza az étkezéshez való egészségtelen hozzáállásba?

Szia!

Szerintem tök jó, hogy írtál, pláne ilyen részletesen, pláne, hogy kicsit hasonló helyzetben vagyunk annyiban, hogy szerintem nekem is van valami névvel definiálható evészavarom, de közben meg mégsem, mert én is a mit nem irányából kezdtem kirakni ételeket az életemből, bár fontos különbség köztünk, hogy én nem azért, mert nem voltam megelégedve a testemmel, sosem méregettem a súlyomat és a mérlegemtől is réges rég megszabadultam (meg majdnem kétszer annyi idős is vagyok, mint te).

Nem vagyok orvos vagy szakember, viszont személyes tapasztalatom van, amit szívesen megosztok veled.

Szerintem először is az önbizalomhiányodon kell változtatni a külsőddel kapcsolatban, amiről tudom, hogy nem tudok olyat írni, amitől egy mondatra megváltozna, én iszonyat sokat elmélkedtem már azon pláne itt meg a tini kategóriában kérdéseket olvasva, hogy én hogy lehetek annyira rendben a saját testemmel (pedig közel sem vagyok modell alkat, sőt...), és arra jutottam, hogy minden otthon kezdődik, a szülőktől, főleg anyukáink viszonyától a saját testéhez vagy a mienkhez. Nekem pl. egy pont elmélkedés során eszembe jutott, hogy kiskamasz koromban, amikor teljesen természetesen én is elégedetlen voltam a testemmel a tükör előtt pózolva, bármi olyat mondtam, hogy kövér vagyok, csúnya vagyok, engem soha senki nem fog szeretni, anyukám olyan reflexből ugrott, hogy az ellenkezőjét mondta, hogy még emlékszem arra is, hogy mindig kinevettem, hogy oké, te az anyukám vagy, neked ezt kell mondanod, közben meg arra jöttem rá felnőttként, hogy mégis ez a legfontosabb alapja a testemmel való kapcsolatomnak. Nekem az anyukám volt versenyszerű sportoló, amíg le nem sérült, de olimipiai válogatottba versenyzett már, annyira nagyon, és nekünk mindig azt mondta otthon, hogy heti kétszer vagy háromszor kötelező sportolni valamit, mindegy, hogy mit, azon kívül pedig mindenki azt eszik és annyit, amit csak akar és jól esik. Szerintem ezek a szavai is nagyon sokat segítettek. Aztán arra is rájöttem, hogy az első párkapcsolatomban, de tulajdonképpen az összes párkapcsolatomban kivétel nélkül a szerelmemtől a testemre elhangzott minden egyes pozitív vagy negatív szó vagy nézés is formálta az önbizalmamat, ahogy te is írtad, hogy szebbnek láttad magad, amikor nem voltál egyedül. Mert először a szüleinktől, aztán meg a szerelmünktől tanuljuk meg szeretni vagy éppen nem szeretni magunkat! Fú, de rég jöttem rá arra, hogy mindaz, amivel a szüleinkkel szemben kritikával élnénk, nem is kell tudatni velük, elég, ha mi úgy építjük újra magunkat, megtanuljuk szeretni és tisztelni magunkat és szépnek látni magunkat akkor is, ha senki nem mond semmit, sem szépet, sem csúnyát, sem a szüleink, sem a szerelmeink, mások meg aztán pláne nem, mi közük van ahhoz, hogy te milyen egy csodálatos teremtés vagy úgy, ahogy vagy!

Csak pár éve ismertem meg az érzelmi evés témáját, ami nagyon beszélt hozzám, mert pont az ételhez való viszonyunkról szól, amit szintén otthonról hozunk, a szüleinktől tanulunk tudattalanul először, majd a párkapcsolataink is erősítik vagy épp tompítják. Röviden annyi a lényege, hogy ha fáj a szív, korog a has.

Én iszonyatosan nagyon hiszek a tudatosságban, ezért is örülök annyira annak, hogy írtál, mert azzal, hogy te beismered a problémádat és ezt ki is írod ide, kérdésként, szerintem már egy, sőt, két óriási lépést tettél önmagad jobbátételéhez!

Az én válaszom a kérdésedre a motiváció: nézd meg, hogy mi motivál akár az egészséges, akár az egészségtelen életmódban és onnantól kezdve, hogy te írtad kulcsszóként az étkezési zavart, megünnepelhetjük azt is harmadikként, hogy nevén nevezted az, ami rossz irányba motiválhat téged!

Az érzelmi evésre visszatérve én négy-öt pontot szedtem össze egyszerű tesztként minden egyes falatra, amit a szánkba tennénk, hogy meg lehet kérdezni: először is miért enném meg? Éhes vagyok, a hasamból jövő éhséggel, vagy a szívem-lelkem fáj és ettől a falattól várok fájdalomenyhítést? Ráadásul az érzelmi evés általában rossz dolgokat akar enni, konkrétan csak csokit vagy cukrot, nálam pl., amiről tudom, hogy rossz a testemnek és a lelkemnek, szemben az igazi éhséggel, amit bármivel, egészséges étellel is lehet csillapítani. Míg az érzelmi éhség azonnal vár csillapításra, az igazi éhség képes várni egy kicsit, amíg pl. megfő az igazi étel, vagy kifőzdébe jutok kisbolt helyett. A legfőbb tesztje meg utána van persze: érzelmi evésnél mindegy, hogy mit és mennyit eszem, a szív-lelki fájdalmam ritkán csillapul tőle, sőt, általában csak még éhesebb vagyok és csak még több szemetet ennék, szemben az igazi éhség utáni igazi étel evése után érezhetem a hasam teleségét.

Persze te más kategória vagy azzal, hogy inkább nem eszel, vagy nem biztos, hogy értem, hogy mit értesz a bing alatt, falási rohamot? Az viszont engem pl. nagyon motivál, hogy egészségesen éljek, mert épp testben épp lélek, és tök jó, hogy sportolsz, én is sokkal jobban éreztem magam, amikor rendszeresebben sportoltam, hiszen tudtam, hogy jót teszek a testemmel, viszont ha egyszerűen csak nem eszel, azzal nem kapja meg a tested a megfelelő tápanyagokat.

Nekem fogalmam sincs a kalóriaszámolgatásról, sosem számolgattam, viszont mivel nekem úgy kezdődött az étkezési zavarom, hogy egyes dolgokat kivontam az étkezésemből, előbb a cukrot, aztán a tejtermékeket, aztán a glutént, aztán az élesztőt, aztán mindent, ami nem természetes, és még úgy is, hogy együtt éltem az akkori barátommal, aki kb. mindenevő volt, aki mindig mondta, hogy nem vonhatok ki dolgokat az étkezésemből, mert tán valami hiányom lesz, akkor legalább menjek el félévente vérvételre, de én mindig azt mondtam, hogy szerintem fölösleges akkor, ha amúgy jól érzem magam és tényleg nagyon jól éreztem magam. Aztán nagyon sokan mondták körülöttem, amikor mondtam ezt, hogy én mi mindent nem fogyasztok, aztán volt, aki azt is mondta, hogy akkor én egyfolytában magamra főzök vajon, miközben nem, mert nem szeretek főzni, de tényleg nagyon megnézem, hogy mit fogyasztok, és persze a mi mindent nem fogyasztok elhatározásom után jött a mit igen pánikom, így fedeztem fel a mindenmentes blogot, amelyet elkezdtem követni, és az, hogy közben már teljes értékű növényi étrendes kurzus is született ott a gyógyszerész szerzőtől elég meggyőző volt ahhoz, hogy tanuljak is, és tényleg van olyan vitamin, amelyből csak nagyon kevés kell minden nap, ám ha nagy a hiány, akár bele is lehet halni, ami elég félelmetes...

Lehet, hogy neked is érdemes lenne esetleg ezt az online kurzust elvégezned, hogy megértsd, hogy hogy működik a tested és mire van ténylegesen szüksége? Nem kapok érte százalékot, tiszta jó indulatból ajánlom.

Nekem pl. vannak lelkileg nehezebb időszakjaimban mindenevési falási rohamaim, ami után nem érzem jól magam sem testileg, sem lelkileg, most nem rég is volt egy ilyen, viszont olyan pompás vége volt, amikor épp az utolsó falat lenyelése után láttam, hogy hogy forgatják meg készítés közben cukorban, amit én az egyik legnagyobb méregnek és drognak tartok amúgy azt, amit éppen lenyeltem, és ez a kép úgy égett belém, mint egy gif, és el tudom képzelni, hogy van akkora undorító erővel, hogy csak olyan dolgokat fogyasszak, amelynek minden egyes falatja élteti a testem és a lelkem, nem csak max. a szememnek tetszik vagy az illata érdekes.

Élsportoló múltú anyukám állandó mondását válaszolnám neked végül röviden: bármit ehetsz, ha rendszeresen sportolsz! Persze ez nem vonatkozik a versenysportra, de anyukám nem is engedett minket versenyezni, nehogy úgy járjunk, ahogy ő, hogy egy sérülés vágja ketté a karrierünket.

Ha meg szeretnéd jobban érteni, hogy mire van szüksége a szervezetünknek, akkor tényleg nagy szeretettel ajánlom a mindenmentes blog teljes értékű növényi étrend (azaz nem diéta, hanem életmódváltás!) kurzusát, amely olyan erős alapokat ad a továbbiakhoz, hogy életreszóló kapaszkodó ahhoz, hogy mire van szükséged és mire tényleg nincs!

Bocs, hogy ilyen hosszú lett, tényleg! :)