Mit lehet tenni ha csak annyi az értelme a létezésemnek hogy a szüleimet ne vágjam tönkre?
11 éves korom óta őszintén csakis ezt akarom és csak miattuk állok ellen már 16 éve. 27 vagyok most. Nélkülük szerintem már 15-17 évesen megtettem volna. Én nem tudok boldog lenni, mindenem sérült, képtelen vagyok arra hogy nekem jobb legyen és őszintén? nem is akarom. Én csak menni szeretnék, semmi mást.
Ugyanakkor ott vannak a szüleim akikkel egyrészt betegesen függünk egymástól és csak miattuk nem merem megtenni. Ez nem kapaszkodó keresés… 12 évesen mondogattam mit szeretnék és akkor megfenyegettek engem azzal hogyha megteszem akkor ők is öngyilkosok lesznek és ez olyan mélyen belém égett hogy azóta ezért nem merem megtenni, plusz belegondoltam ha esetleg nem is lennének azok, akkor is teljesen tönkremennének. Testvérem nincs. Bár lenne, már rég máshol lennék. Az évek alatt túl vagyok számos alkoholmérgezésen , az egyik majdnem halálos volt, vagdosáson, tetanuszon. A szüleim semelyikről nem tudnak mert nagykorú voltam mikor ezeket elkövettem. Semmit nem látnak belőlem. Pedig ott vagyok előttük.
Borzasztóan szenvedek, ha belegondolok, jövőm sincs. Más ennyi idősen más családanya és példás életet él, én viszont beteg életet élek, meg vagyok rekedve és kínlódok. A jövőben is csak szar dolgok várnak majd rám, ahogy idősödöm csak egyre szarabb lesz minden. Ami kis jó most még esetleg van, majd az is elveszik és minden átalakul. Vannak diagnózisaim is. Asperger, bpd. Egyik sem gyógyítható, mindkettő egy állapot ami sok önmunkával talán fejleszthető lenne de elkísérnek egy életen at.
Tényleg nagyon szívesen megtenném.
Mit tudok tenni?
A kutyát is elaltatják ha szenved és nem tartják vissza évekig azért h “jaj szükségÜNK van rád”
27/n
Engem is ennyi tart vissza. De már nem sokáig.
Nem megyek pszichiáterhez,mert hiába kábítana be a gyógyszerekkel,ha az életem ugyanolyan marad...
Különben se lennék hajlandó bevenni semmit.
Most járok pszichológushoz, addig nem teszem meg. Amint úgy gondolom, itt az idő,elköszönök tőle,és annyi.
Figyeljetek, a pszichológus az szuicid gondolatú embereknek NEM tud segíteni. Aki szuicid, annak GYÓGYSZER kell, mert rosszul működik az idegrendszere.
Nem kábítanak sehova ezek a szerek, pont az ellentettje.
Voltam úgy, hogy pillanatok választottak el attól, hogy beugorjak a metró elé. Minden napom szenvedés volt, semmi se volt jó.
Az antidepresszáns MŰKÖDIK. Újra van energiám, kedvem, motivációm, gyorsabban gondolkodok, stb.
12!
Aha...ha meg nem öl az első két hétben gyógyszerbeállítás alatt. Az elég gyakori...
12! Ráadásul még egy sima hangulatstabilizáló is, mint a Lamolep,az első hetekben erősen hajlamosít az öngyilkosságra.
Rizikó bevenni.
Én pl ezért nem is megyek pszichiáterhez. Ezt a kockázatot is kiiktatom.
Honnan veszed a statisztikákat, hogy elég gyakori? Érdekel.
Amúgy ha félsz attól, hogy öngyilkossági hajlamod lenne a gyógyszertől, akkor be kell feküdni a kórházba. Ott beállítják a gyógyszert, figyelnek rád és mehetsz utadra utána.
Szerintem hülyeséget csinálsz, hogy emiatt nem kérsz segítséget orvostól. A nap végén ezek akkor is betegségek, ha tetszik, ha nem.
Amúgy egyáltalán nem mindenkinél van szuicid hajlam a gyógyszertől.. Okozhat, de főleg tiniknél. A kockázata annak, hogy gyógyszer nélkül élsz és hülyeséget csinálsz, sokkal nagyobb mint a kezdeti mellékhatások kockázata. Ha annyira veszélyes lenne, akkor nem is írnák fel járóbetegnek.
Várd meg amíg elmennek a szüleid, aztán mehet
Nekem sokkal több betegségem van mint neked, csak nem merem megtenni
A vírus véget tönkretett azóta pszichózisom van és egyedül a frontin nyugtat le.
A pszichózis ellen remekül működnek az antipszichotikumok.
Nekem a Leponex használ a legjobban.
Sajnos attól van pszichózisom hogy olyan dolgok történtek sorozatosan a vírus alatt mintha egy filmben lennék… ezen nem segít semmilyen gyógyszer.
Sokszor már azt is szürreálisnak értem ha lemegyek a boltba és úgy érzem ez csak egy film lehet
Itt tartok
Ez nem így van. Bárki lehet pszichotikus (sőt, félálomban pszichotikusak vagyunk) de akinél ez simán is előjön, az genetikailag hajlamos rá. Ezzel nem lehet mit tenni, biológia.
A társadalom még nem fogadja el ezt, még hibbantnak pecsételik meg az embereket, akiknek ilyen betegsége van. Pedig csak egy betegség, és van rá kezelés. Gyógyítani nem lehet, de redukálhatóak, akár meg is szüntethetőek a tünetek. Célszerű kezeltetni, mert nem lesz jobb.
Persze mindenkinek saját dolga a betegségbelátás.
De soha senkinek ne engedd, hogy lebeszéljen az orvosi segítségről. A doktorok felesküdtek, hogy gyógyítanak, segítenek. Ez a hivatásuk. Azért mentek pszichiáternek, mert ez érdekli őket, ilyen jellegű betegeknek szeretnének segíteni. Bizonyítottan működnek a gyógyszerek.
Eleinte én sem hittem el. Ma nem tudom hol lennék gyógyszer nélkül.
Idő kell mire megtaláljátok a neked megfelelőt, de mindenkinek bejön valamelyik.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!