Ez a depresszió egyfajta megnyilvánulása?

Amikor vissza gondolok a múltra és felelevenednek bennem az emlékek akkor összeszorul a szívem és van hogy elcsordul a könnyem is, mert úgy gondolok rá hogy ezek a pillanatok a múltba vesznek és sosem kaphatom őket vissza. Barátok, barátnők akikkel már sosem fogok beszélni, helyek ahová rendszeresen jártam de többé már nem fogok. Az exem lakása, egy buszmegálló, egy munkahely, vagy iskola amit egyébként utáltam de az idő megszépítette az emlékeket. És már évek óta úgy érzem hogy a dolgok rossz irányba tartanak. Elmúlnak a fiatal éveim és minden egyre rosszabb. Magányos vagyok, a barátaim akik egykor az életet jelentették számomra már külön úton járnak. Sokukból úgy érzem elveszett a tűz, a vidámság, mert túl sok tragédia érte őket vagy csak szimplán belefásultak a munkába, az életbe. Nem szeretne strandra jönni mert elhízott, vagy nem jön kirándulni mert fáradt és azért van a hétvége hogy kb erőt gyűjtsön a munkához. Én meg egyedül vagyok és úgy érzem nincs kiaknázva az élet. Nehéz ebben a korban új barátokra szert tenni a sok csalódás után főleg. Pedig nagyon ragaszkodó vagyok és szociális lényként tekintek magamra. Pesszimista vagyok a jövővel kapcsolatban.

Bármilyen gondolatot, észrevételt szívesen fogadok.

29/f