A depressziósoknàl ez hogy működik?Vagy nem érdeklik a baràtaik?

Én depressziós vagyok, de nem tudom, mit nyilatkozhatnék erről. Csak a saját szemszögemből tudok kiindulni, mivel ez szubjektív. Nem biztos, hogy ezt ő is így éli meg, mint én. Én például azért nem kezdeményezek, mert nem merek többnyire. Pl. Mi van, ha ott az eseményen nem fogok tudni vele mit beszélgetni, ezért unalmasnak fog tartani.

Van, amikor azért nem hívok el senkit, mert tényleg annyira el vagyok havazva, vagy csak szimplán lusta vagyok. De előfordul, hogy épp nincs pénzem, hova hívjak el akkor bárkit is, mikor nem tudunk beülni sehova? Persze meghívhatnám magamhoz/ a parkba, de az meg lehet neki lenne unalmas. De olyan is van, hogy a depresszióm eldurvul, olyankor annak is örülök, hogy a napot túlélem, akkor nem az lesz előttem, hogy csavarogni kéne már valakivel. Szóval bonyolult.

Arra is gondoltam, miközben olvastam a sztorid, hogy lehet nem kedvel annyira, hogy gyakran lógjon veled, csak időtöltésnek jó néha. Az is lehet, hogy dolga van, nem ér rá stb. Amúgy tényleg depressziós, igazoltan? Vagy csak sejted?

A depresszió betegség, méghozzá lelki, mentális, ami miatt sajnos sokkal nehezebb tudomásul venni, hogy betegség, mivel nincs jól látható jele, mint mondjuk egy testi sérülésnek, és ezért hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy valaki beteg. Gyógyítható is, de inkbáb csak kezelhető, mint egy függőség, lehet valaki tünetmentes is évekig, de bármi visszaránthatja. Sok éves saját tapasztalatból írom ezt, és hosszas tanulmányokból, saját terápiámból is. Egyik legfőbb jellemzője a motiválatlanság és az erőtlenség, tehát ez máris válasz a kérdésedre, hogy miért nem hív téged.

Az első válaszolóval ellentétben én pont arra kérnélek, hogy éppen, hogy ne mondj le róla, ugyanis a depresszió az ember negatív érzelmeiből építkezve bénít és elszigetel, majd veszi el tán az ember életét is, gyakorlatban is, önbántalmazásban, először csak gondolatban, majd tettekben, ne adj Isten öngyilkosságban is, tehát mindannyiunk felelőssége az, hogy a depressziós ismerőseinket, barátainkat NE hagyjuk egyedül, hiszen sötét örvényként működik sajnos! Elgyengít és elzár másoktól, ezért fontos kimozdulni és beszélni másokkal, írni másoknak, segítséget kérni, napfényt látni, barátokkal lenni, ám a legtöbbet akkor tudsz segíteni neki, ha rábeszéled, hogy menjen el pszichológushoz vagy pszichiáterhez diagnózisért és segítségért, legyen az akár csak beszélgetés az előbbinél vagy gyógyszeres a másiknál. Azzal is sokat segíthetsz a barátodnak, ha te magad képzed magad, olvasgatsz könyveket vagy neten, pláne, ha angolul is tudsz, sokkal több anyag van neten a témában, videókat is találsz, pl. a WHO, az egészségügyi világszervezet youtube csatornáján található fekete kutyás két videó, amely nagyon jól elmagyarázza, hogy a depresszió olyan, mint egy fekete kutya, amely úgy tud az ember fejére nőni, hogy elveszi az étvágyát, munkáját, társaságát és akár az életét is, de nevelhető, kezelhető, pláne, ha tudomásul vesszük és kordában tartjuk. A másik videójuk meg pont a környezethez szól, hogy a barátoknak és családnak tudomásul kell venniük, hogy nem feltétlenül a kedves ember mond csúnya szavakat, hanem a depressziója, és főleg azt, hogy vannak kezelési módok akár pszicho szakemberek nélkül is, mint mindfulness meditáció vagy jóga rendszeresen, netán bármi más sport vagy mozgás, egészséges étkezés, olyan hobbi, ami értelmet ad az életének, tehát van mit tenni, csak vigyázz, hogy te ne rokkanj bele, nehogy magaddal rántson a nyomorába, mert a nyomor szereti a társaságot, komolyan! Szóval képezd magad, tanulj a depresszióról, ne csak itt, de én is szívesen segítek itt, mert nagyon sok év tapasztalatom van sajnos, de nem sajnos, mert szerencsére ritkán jut már csak eszembe, csak ilyen kérdésekre bukkanva, amúgy én megtanultam boldogan élni, de mondjuk el is költöztem a depresszív magyar fővárosból, sőt, országból is egy több napfényes országba. Nem azt mondom, hogy Magyarországon mindenki depressziós, de nekem iszonyat nehéz volt annyi rengeteg depressziós emberrel magam körül élni, mint amennyit a fővárosban én megéltem, úgyhogy inkább az országot is elhagytam, azzal együtt, hogy van rengeteg nem depressziós, boldog barátom és ismerősöm is a fővárosban is, tehát nem szeretnék általánosítani, csak az én saját napfényem nem volt elég ahhoz, hogy engem ne nyomjon el.

Az, hogy feltetted a fenti kérdésed, már rengeteget tettél mind a barátodért, mind magadért, szóval képezd magad még, még, még és ne hagyd el a barátod, de csak akkor, ha nem süllyedsz vele! Hajrá!

Nem tudom, hogy te, kérdező írtál-e magánba vagy más, de szerintem igen, mindenesetre itt válaszolok azt a mondatodat kiemelve, hogy "A depresszióról is szoktam [olvasni], hogy megértsem a depressziósok lelki világát, de nem igazán akarok elmélyülni benne azzal a céllal, hogy segítsem, kihúzzam, mert azzal magamat fogom elásni." - Szerintem ebben nincs igazad, mármint ha azt gondolod, hogy azért lennél depressziós, mert a depresszióról olvasol, akkor tévedsz, mert ez nem egy olvasott minta alapján alakul ki az emberben, legfeljebb látott mintából tanulja meg a gyerek azt, hogy hogyan ne oldja meg az ember a saját problémáit. Ha olvasol róla és képzed magad, akkor éppen, hogy magadon is segítesz pont azzal, hogy hamar felismered és el tudod kerülni, nem a tanulástól leszel depressziós!

A nyomor szereti a társaságot mondatomat meg pont úgy értettem, ahogy te is értetted, hogy emberek viszont tényleg lehúzhatnak a negatív energiáikkal, őket hívjuk energiavámpíroknak is, és az jó, hogy érzed te is, ha kikészít, hogy vele vagy, akkor próbálj meg elmenekülni, megtalálni a saját boldogságodat, komolyan!

Én még lelki segítő kurzusra is jártam, ahol azt tanultam, hogy minden lelki segélyt adó foglalkozásnál szükséges az, hogy az ember ismerje a saját határait, hiszen az empátia, az együttérzőkészség tök fontos, az azonosulás viszont veszélyes, mert ott eltűnik a segítő személy a túlzott empátiában, ami már nem is empátia, hanem annyira együttérzünk a másikkal, hogy a helyében is érezzük magunkat. Erre jó az a példa, hogy az egy cibőben járunk, egy hajóban evezünk mondások teljesen jók az empátiára, az azonosulás viszont olyan, mintha elvennénk a másik személyijét és mi magunkra használnánk, hogy mi már nem is mi vagyunk, hanem ő... Szóval vigyázz magadra és igenis, hogy tanuljál, képezd magad!