Normális,ha vágyat érez valaki a halál után? Van más is így vele?

Egész fiatalkoromtól kezdve szeretem a melankólikus,depresszív dolgokat. Pl. szomorú témájú filmek,zenék,hasonlók.

Ha látok egy idős embert,sokszor gondolom,bárcsak én is ott tartanék már,annyival kevesebb lenne hátra. Gyerekként is néha kimentem temetőkbe és csak ültem,gondolkodtam.

Mindig is kívülállónak éreztem magam (nem felsőbbrendűségből természetesen),hanem úgy érzem,nem illek be a társadalomba,sosem tudtam érvényesülni. Titkon arra vágyom,valami történik és elmehetek végre (Öngyilkos nem tudnék lenni,nem tenném ki annak a családom).

Kiskortól kezdve bennem van ez az érzés,mintha ilyen lennék alapból.

Talán itthon nem becsülnek meg eléggé és lehet onnan ered az egész,nem tudom. "Bárcsak történne valami és akkor megbecsülnének",valószínű ez lehet a gyökere az egésznek. Viszont ez meg baromi önző..

Nem érzem magam igazán depressziósnak se. Szerintem már belenyugodtam a sorsomba.

Mennyire normális ez?

Nekem családom van,gyermekeim és nem igazán értem,mi kéne ahhoz,hogy megszűnjön ez a halál utáni vonzódásos érzés..