Munkahely keresés,szorongás,stressz, megfelelési kényszer. Jogosan van?Mit kezdjek az életemmel?gozom sincs.21 éves fejjel a kiégés szélén érzem magam.Tobbi lent.

Lényeg a lényeg.

Rólam annyit,hogy elvált szülők 3.gyereke vagyok.

Rengeteget költöztünk,nehéz körülmények között nőttem fel.

Tudtam mivel akarok foglalkozni,és el is indultam azon az úton,csak rosszul választottam iskolát.

Teljesen elvették a motivaciomat ott.

Utána szakmát tanultam.Sportedzo akarok lenni,de semmit nem nyújtanak az iskolában.Semmi tudást.Csak a papír miatt vagyok már ott,és ez szomorú.

Alig járok be,mert nincs értelme,helyette dolgoztam.

Már 14 éves korom óta dolgozok.Mindig vállaltam valami munkát mert kényszert és késztetést éreztem rá.

Nővérem külföldön él,bátyám pedig mentális beteg.

A gyógyszereit nem szedi,sokszor agresszív.Nem dolgozik,anyám külön lakást bérel neki,mindent O fizet.33eves a bátyám.

Kiskoromban sokat bántott.

Sokat takarítottam utána,anyának ezzel besegitve.

A munkákat is emiatt vállaltam.

Rengeteg helyen dolgoztam,de koltozesek miatt sokszor el kellett jönni.

Én jelenleg hangulatjavitot szedek,mert depressziós vagyok,és nagyon durván szorongok,panikrohamot kapok.

Sok munkahely volt amit nagy nehezen megszoktam

Bunkó,lenéző főnökök akik mindig engem peceztek ki,mert mindig kimondtam,amit gondolok.

Undoritoan bántak velem néhány helyen ezért vagy otthagytam,vagy kirúgtak.

Volt,hogy a panikrohamjaim miatt kirúgtak.

Persze ez érthető.

Szedem a gyógyszert egy ideje,a rohamok mar elmúltak,viszont szorongok ugyanúgy.

Ki mentem külföldre noveremhez,úgy gondoltam megpróbálom egyedül a nagy életét.

Kint dolgoztam 2 hónapot,de nem jött össze.

Sajnos a főnök nem szándékozott bejelenteni,a lakás sem jött össze.

A megtakarított pénzem amivel direkt kimentem külföldre testvérem elherdálta :D haza jöttem.

Megint munka keresésben vagyok,és őszintén már nagyon unom.

Állandóan váltani,olyan helyet találni ahová nem gyomorgorccsel megyek be.

Elvegzem a sulit,utána merre tovább.

De mentálisan sem vagyok rendben,igy nagyon nehéz és bennem van az hogy nem normális már itt élnem,szeretnék külön lenni,de nehéz elindulni.

Tanulnek én,de őszintén már nem tudom mit. Anyagilag a pszichológus kérdése kizárt.

Mit tennétek a helyemben?