A pszichológist érdekli, megrázza, ha öngyilkos lesz a páciense?

Ha a pszichológus egészséges pszichéjű ember - ami sajnos egyáltalán nem magától értetődő feltétel! -, akkor értelemszerűen pont ugyanannyira érdekli, mint minden más egészséges lelkületű embert, akit érdekel embertársa sorsa.

Én tanultam lelki segítőnek lenni és ott tanultam azt, hogy milyen fontos egy terapeutának elválasztania magát a kezeltjétől, mert különben belerokkanna a munkájába. Én csak nemi erőszak segélyvonal munkatársának tanultam lenni és ott mondták ezt a példát, hogy felvenni más cipőjét fontos, ez empátia. Más személyiségét viszont már olyan szintű azonosulás, hogy az káros a terapeuta számára.

Az jó, hogy kezdesz megbízni a terapeutádban, de gondolj bele, hogy hol lennél már, ha akkor kezdted volna, amikor a terápiádat kezdted! Kérdezz, olvass utána, tanulj magadról és az állapotodról, minél többet tudsz, annál nagyobb esélyed van a túlélésre is!

Figyeld magad a boldog pillanataidban, hogy van-e olyan dolog, amely hiányozna, ha már nem élnél! Én elkezdtem ezeket a pillanatokat gyűjteni magamnak és iszonyatos erőt és energiát adnak pont azért, mert egyes pillanatokért akár meghalni is képes lennék, de ha mégis meghalnék, akkor már nem élném át őket.

Nekem is voltak öngyilkossággal kapcsolatos gondolataim, sőt, már láttam magam, hogy megteszem, jó pár év szuper terápia, amely alatt el is köteleződtem az élet mellett, mert rájöttem, hogy azokat a dolgokat, amelyeket szeretek, azokat viszont annyira szeretem, hogy nagyon hiányoznának, ha már nem élnék, ergo miattuk élni érdemes! Nem lehet tudni, hogy kinek mi segít, de az biztos, hogy a terápiának csak akkor van értelme, ha megvan a teljes bizalom is!

Én tudatosan választom a hitemet az emberekben és az emberiségben, mert tudom, hogy ha nem hinnék az emberi jóságban, akkor tényleg nyomorúságos lenne az életem, szóval nekem ez is egy túlélési technikám.

Az, hogy a világ rossz csak ugyanúgy egy elmélet, mint az, hogy a világ egy jó hely. Akkor meg miért ne higgyünk inkább abban, hogy a világ egy jó hely, ahol jó dolgok is történhetnek, így azokra koncentráljunk! :)

Beszélj róla, mesélj róla, mi fáj, gyere, mesélj, meghallgatunk, mondunk talán jó dolgokat is, amelyek segíthetnek és máris érzed, hogy nem vagy egyedül!

Én pl. még bele is szerettem a terapeutámba, azzal együtt, hogy tudtam, hogy ez nem logikus, hiszen nős, meg különben sem az én esetem, meg is ijedtem ettől, aztán utánaolvastam, hogy ez a bizalom jele, ami azt jelenti, hogy a terápia jó úton halad. Lám, micsoda szeretettel gondolok vissza a terápiámra és azóta tényleg nem is közeledek már az öngyilkossági gondolataimhoz, ám sosem felejtem őket, emlékszem, hogy milyen volt olyan mélyen lenni, de élvezem a napsütést és nagyon is figyelem magamat, hogy mi húz le és mi emel fel. Ezt ajánlom neked is jó szívvel és mindenkinek!