Miben segít egy diagnóznis?

Általában megnyugtató az embereknek ha pontosan tudják, hogy mi a bajuk. Nem kell aggódni más, esetleg még súlyosabb betegségek/állapotok miatt. Illetve célirányosan tudnak a témában tájékozódni, segíteni magukon, vagy segítséget kérni. Nem kell fölösleges és drága vizsgálatokra futkosni, sem szükségtelen gyógyszereket beszedni.

Úgy képzeld el, mint az autószerelést. Előbb tudjuk meg mi a baja, aztán kezdjünk szerelni. Ha meg van, hogy a kuplungot kell kicserélni, akkor nem kell fölöslegesen lebontani a fél autót, vagy átfesteni az egészet.

A ma haszált DSM-rendszer diagnózisai elsősorban arra jók, hogy szakszerű kezelést, segítséget kaphass. A mentális problémák kategorizálása nem olyan egzakt és fekete-fehér, mint a tüdőgyulladás meg a gyomofekély, meg az elméleti háttérben sem mindig van egyetértés, így a diagnózisok rendszerét leginkább a kezelés szempontjai alakítják.

Emiatt viszont nem mindegyik diagnózis igazán jó arra, hogy te magad megértsd a problémád lényegét, illetve el is terelheti a figyelmedet arról, hogy más gondod is van.

Nem azt mondom, tényleg nem árt tudni, hogy megfelelsz egy konkrét diagnózisnak, de ha se megfelelő kezelést nem veszel igénybe, se nem tanulsz a betegségedről rendesen, akkor esetleg többet árt, mint használ, mert akkor elkönyveled, hogy hát te ádéhádés vagy, ennyi, onnantól mindenre ez a magyarázat.

A huszas éveimben én sem értettem, mi baj van velem, ilyen esetben amúgy mindenki mentális betegségeket keresgél magának, aztán ADHD-re meg autizmusra kezd gyanakodni, miközben többnyire "csak" egy olyan szorongásos zavara van, amivel pszichoterápiára kellene járni. Jó eséllyel kaphatnál rá mondjuk egy "generalizált szorongás" diagnózist, na attól nem leszel okosabb.

Hogy "eléggé visszahúzódó vagyok, nehezemre esik a kapcsolatteremtés, stb.", az többnyire inkább azt jelenti, hogy komoly elakadásaid és/vagy traumáid vannak, de nincs komolyabb mentális betegséged.

Először is, közelítsük meg az ideális eset felől, hogy pontos a diagnózis. (Külön sztori az, hogy sajnos a magyar egészségügy és a magyar pszichológia is látott már szebb napokat.)

Ha megvan, mi pontosan a probléma, az azért jó, mert

- kiderül, egyáltalán gyógyítható-e

- HA gyógyítható, milyen irányba, milyen módszerekkel, és milyen szakembernél lehet ezt gyógyítani

- HA nem gyógyítható, de kezelhető, akkor az hogyan, kinél lehetséges, hogy ki tudd hozni belőle a maximumomt

- azért is jó, mert Te magad is tisztába kerülsz vele, mivel állsz szemben. Lehet, hogy a tüneteit közül van, ami miatt "bűnösnek" érezted magad, leértékelted magad miatta, holott az a betegségből fakad.

A diagnózis még nem megoldás, de a megoldás felé vezető úton az az egyik alap lépés.