Azt érzem, hogy a pszichológusom túlságosan is kedvel engem, hogy beszéljek vele? Hogy hozzam a tudtára, hogy etikátlan a viselkedése?

Na, nekem eszembe nem jutna másik nemű terapeutához menni, akkor se, ha fél évszázad a korkülönbség. Vagy főleg akkor nem. De néhány fogalmat tegyünk tisztába: pszichológusnak nincsenek betegei, hanem kliensei vannak. Mert nem betegekkel foglalkozik. Az esetlegesen tényleg “beteg” embert gyógyszerezéssel hozzák fel az egészséges szintjére, hogy lehessen vele terápiát végezni, képes legyen gondolkodni önmagáról. Pszichoterápiát is kliensekkel végeznek, ez fontos, hogy ne legyen nagyon betegségtudata az illetőnek, mert az aláássa a terápiát.

#3 Az igaz, hogy pszichiáterek közt több a kettyós, de amit leírsz az nem normális, akkor sem, ha körülötted mindenki ilyen. Nem, a terapeuta nem ölelget. Meg nem mond ilyen szalonképtelen gügyögéseket. Magánéleti dolgokat meg rendkívül korlátozottan, csak adott kontextusban oszthat meg. Semmiképpen sem olyan céllal, hogy csak úgy mondjon vmit magáról vagy hogy bizalmaskodjon. Ez kilépés a terápiás térből. Nekem csak akkor mond a terapeutám ilyet, ha valamiképp érinti a terápiás munkát. Pl.lemond több alkalmat és elmondja, hogy azért, mert haldoklik egy rokona, hogy ne higgyem azt, hogy nem vesz komolyan. Nekem is jobb, ha nem feszeng ott a terápián úgy, hogy nem tud rám figyelni, meg én sem érzem komfortosnak, hogy az ehhez képest kisebb horderejű problémáimról nyavalyogjak neki.

Egy jó terapeuta felismeri, ha nem tud objektíven viszonyulni a klienséhez, akár, mert tetszik neki, akár mert a saját problémáira emlékezteti. Mihelyst elfogultságot vagy érintettséget érzékel magán, tisztességes továbbküldenie a kliensét, másik szakemberhez. Aki nem ezt teszi, az etikai vétség, a kliens megkárosítása.