Miért van az hogy 2 napja nem aludtam SEMMIT és nem vagyok álmos?















Én se nagyon aludtam már két napja, de nálam kiváltó ok a depresszió, rettegés, félelem és az, hogy egy ideje csak azon tudok gondolkodni, hogyan élhetném túl ezt az egészet, közben pedig arra is, hogyan öljem meg magam, ha szükséges. Mindezt egy örök bénító lebegésben, órák esnek ki, ahol csak magzatpózban fekszem az ágyamon, máskor meg véletlenszerűen egyes helyeken találom magam, ahogy "kincset keresek", vagy van nálam egy kés, ami nem épp jó célokkal került oda. Érzem, hogy végem, az antidepresszáns, az altató, a nyugtató nem segít már annyit, mint régebben. Félek elmenni már az orvoshoz, hogy megint minden romlik és az élete kilátástalan, a holmijaim 3 különböző ingatlanban vannak, munkalehetőségem nincs, nem tudok 8 órát állni (fizikailag nem megy), van még 300 ezer Forintom összeügyeskedésekből, dolgok eladásából, de annak is vége szakad egyszer, ha okosan osztom be, akkor talán évvégéig kitart. De mi lesz utána?
Szétesett már minden, nem hiszem, hogy ebből már felállok. Ha mégis elalszom - altató-antid.-nyugtató kombóval, akkor is rémálmok fogadnak, sikítva ébredek, meghalok álmomban, halott rokonokat ölelgetek, vagy pánikolok. Ritkábban szeretkezem valakivel, de nem tudom hogyan amikor élőben már nem tudom élvezni az önkielégítést sem, az is csak egy kötelező muszáj már, mint az evés (úgysincs íze az ételeknek) vagy bármi más.
Úgyhogy ne aggódj, rosszabb mindig lehet :)





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!