Hogy léphetek túl mindezekben, hogy senkiben se lássam a rosszat?

Megmondom az őszintét, az embereknben folyton csalódtam, a mai napig is, és egyszerűen sem tudom feldolgozni a miértjét. Általános iskolában is szinte bántalmaztak (olyannal is, amivel én is nevetnék már legszívesebben), volt verekedés is, és folyamatosan, akik ezt művelték velem, bocsánatot kértek, amire én naív, mindig elfogadtam, és ez a kör folytatódott újra és újra. Középiskolába bekerültem, valamelyikbe, ott is ki lettem szinte közösítve, úgy gondolotam, el sem fogadtak, amilyen voltam. Emiatt elegem lett, és át akartam menni minimum egy gimnáziumba, de nem sikerült, mivel a jegyeim nem voltak ahhoz elégségesek. Az alatt szinte senkim nem volt, egy barátom sem. Majd átkerültem egy szakiskolába, ahol kitanultam valamit, és vártam már, hogy véget is érjen a dolog, mert az alatt sem lett fényesebb a hangulatom. Meg is lett, majdnem 1 év után álltam munkába egy cégbe, amelyről később kiderült, hogy nemcsak átverve érezhettm magam, de még másoktól is hallottam egy-két dolgot. A főnökök folyton csak a negatívat tudták megjegyezni, bár azért kb. az az érzésem volt, hogy nem kedvelnek, egyikük még meg is játszhatta velem a "jót", és én éreztem magam emiatt kellemetlenül. Emiatt fel is mondtam a cégnél, márcsak többek, köztük a vezetők főnöke tanácsával is.

Online is próbáltam szerezni embereket, ott is ment - főleg közösségen belül - hogy engem utálnak, biztos ezt-azt kavartak rólam, illetve egy csaj esetén is többször gondoltam (mivel nem írt vissza), hogy nem akar velem kommunikálni sem. Ugyanettől, amikor segítettünk neki, ezt nem említette, csak azt, hogy mi rosszat tettem vele. egutóbb egy másik nővel beszélgettem a napokban, ő kezdeményezte a beszélgetést, de ő vette észre, hogy szinte csak a rosszat látom még az apróbb dolgokban is. Volt, hogy azzal vádoltam valakit, mert nem akart találkozni vele, hogy én olyan vagyok, amilyen, és csak a kifogásokat kereste, vagy talán ilyesmi volt. Volt az is, hogy elegem lett, mert egy srác nem is akart nekem válaszolni, és nem reagált semmit az üzenetemre.

Szüleim mérgezőek voltak, ezt többször megjegyeztem nekik, és ők sem a jót keresték bennem, illetve azt gondoltam, hogy hazudnak, hülyének néznek, amiket tagadtak is szépen, emiatt el is költöztem inkább.

Kapcsolatok ezek miatt nem tud létesülni, mert talán akkor is féltékeny lennék, akkor is jönnének a rossz gondolataim, hogy biztos csak valamit csinálhat a hátam mögött, és biztos nem kedvel meg egy ember sem.

A sok ilyesfajta sikertelenségem, meg így amiatt is, hogy állandóan én voltam azért is a hibás, amiről teljes mértékben nem is tehettem róla semmit, hogy már nem is vágytam se barátokra, se egy párkapcsolatra.

Barátnőm sosem volt. Nem tudom mit tehetnék az ellen, hogy ne a rosszra gondoljak, nemcsak akárkiben, de mindenben is. Úgy gondolom, hogy nem vagyok jó ember, a szeretetem nem ér semmit, bármit teszek, az rossz, bárhogyan alkalmazkodom, az sem jó. Ha megnyílok, akkor könnyen sebezhető vagyok, a cégen belül is volt olyan, hogy én voltam 100%-ban a hibás, és hogy ő nem tehetett valamiben is, és ebben is azt gondolom, hogy eléggé a jóhiszeműségemmel szórakozott.

Gondoltam arra, hogy elmegyek pszichológushoz, felhívok valami lekisegély számot, volt, hogy prostihoz, stb. Nem tudok túllenni ezeken, mert úgymond visszaköszönnek. Illetve, a gondolataimat máshová terelem el. Nem engedtem el semmit, állandóan felhozom magamban mindezeket, és teljesen kiakadok már szinte. LEgszívesebben nem bíznék meg egy emberben sem, mert biztos, hogy valami rosszat tesz majd, hülyének néz, stb.

20/F