Mennyi idő kijönni a ptsd-ből pszichológussal nekem? Fejlődtem valamit?

Minden általános iskolában kezdődött. Egyszer csak depressziós lettem. Talán annak tudható be, hogy túlságosan futottam a barátságok után. Mikor mindenkiben csalódtam, akkor eljött a pillanat, hogy véget vessek a barátságoknak. Innentől kezdve jól ki voltam közösítve, mivel nem volt senkim. Gyomorgörccsel mentem be a suliba is, alvászavarom eldurvult.

Mikor végre véget ért a suli, 8. Osztály, hihetetlenül vártam már az új sulit. Majd ahogy közeledett egyre nagyobb gyomorgörcs vette kezdetét. Rettegtem a teremben, nem mertem senkihez se szólni. Később voltak próbálkozások, de mindenki elutasító volt.

Szociális fóbiás lettem, egyre jobban féltem mindenkitől. Nem mertem enni, inni és megszólalni se. Ha mégis meg kellett szólalnom, akkor pánikrohamom lett, és levegőt kapkodva beszéltem.

Sok év kellett, hogy rájöjjek mi okozta a szociális fóbiát. A középsulis osztálytársak rosszabbak voltak. Valójában fizikailag is bántalmaztak és ez már akkora traumaként ért, hogy nem bírta az agyam feldolgozni, ezért akkor még nem hittem el, max rémálom formájában tér vissza.

17 évesen értek először a pánikrohamok. Már úgy éreztem nem bírom tovább a depressziót és befeküdtem kórházba, mert csak azzal a feltétellel írtak fel gyógyszert. Xanaxtól zombi lettem és sokkal depisebb, így nem szedtem. Magántanuló akartam lenni, de a tanárok nem engedték.

Bántalmazások nem szűntek meg, 11-12 osztályban eldurvult a helyzet. Olyan durva dolgokat mondtak nekem, ami máig felfoghatatlan, hogy ez megtörténhet egy osztályban. 12. Osztályban napi szinten többször elmondták, hogy buta vagyok, sokszor ki is fejtették. A tanároknak mindenféle hazugságokat mondtak rólam, akik persze mindent elhittek. Utolsó egy hónapban már nem jártam be. Érettségire úgy mentem, hogy minden tanár rólam sugdolózott, felügyelő tanárok baszogattak, hogy megbuktatnak.

Egyetemen minden jól kezdődött, jól mentek a zh-k, látszólag voltak is barátaim, de aztán kiderült, hogy korai öröm volt amit éreztem. Ott is voltak baszogatások már a legelején venni kellett volna a lapot, amikor a tanár azt mondta, hogy megse merem kérdezni hanyas lett az infó érettségid, mert rossz hírű suliba jártam és azt mondtam 4-es voltam inkább.

2 tanár egyetemen nagyon durván rám pattant. Egyik szekálás után elmentem pszichológushoz, aki rám hívta a mentőket. Innen is köszi (Y). Szóval zárt osztályra kerültem.

6 évig voltam gyógyszerfüggő elég keményen toltam, mellette alkoholt kellett innom, mert a nyugtató mellékhatása a még durvább depresszió volt. Nagyon sokszor neki estem a nyugtató hirtelen lerakásának. Majdnem bele haltam az elvonási tünetekbe, mindenfélét hallucináltam és hallottam. Elvágtam a torkom, felvágtam az erem, bevettem 3 üveg frontint és 1 doboz altatót. Kórházban egy haldokló ember mellett ébredtem. Azt hittem én is haldoklom. Itt ébredtem rá, hogy mekkora hülyeség az öngyilkosság. Meg nincsenek neked olyan eszközök a kezedben ahol biztos a fájdalommentes halál.

Fészen végül 4 év utan hallgattam az okosakra a csoportban, és elkezdtem lassan csökkenteni a gyógyszereimet. Poklokat éltem át újra, csak megakartam halni, így találtam rá a jelenlegi pszichológusomra, aki kihozott ebből a gödörből, így le tudtam mind a 4 gyógyszert tenni és az alkoholt is.

Jelenleg 25 éves vállalkozó vagyok és posztraumás stresszel küzdök. Folyton leperegnek az emlékek a fejemben, leginkább a középsulisak. Egyszerűen nem bírok szabadulni a rossz emlékektől. Elviselhetetlen így élni. Mikor lesz már vége? Fejlődtem egyáltalán valamit?

Egyébként nagyon sokszor az tartja bennem a lelket, hogy miket értem el az életben. Ebben viszont akkora erő tud lenni, hogy előfordult már olyan is velem, hogy bevillant a rossz emlék, mellé meg az, hogy most mennyire jó az életem, és így kb. Már nem is vívódok rajta.

Szerintem ez pszichológusnak az érdeme. Ha el tudnám érni ezt, hogy minden egyes alkalommal ezt érezzem, egy nagy fokkal jobb lenne a lelki világom.