Valószínűleg szűzként fogok meghalni a felfogásom miatt, mindenki azt mondja, hogy ez nem normális. Tényleg nem lenne az?

Szia. Szerintem teljesen normális, hogy ennyi bántalmazás után írtózól az emberi érintkezésektől, főleg ha valóban senkire nem támaszkodhattál és nem segített senki éveken át.

De az én kis személyes véleményem szerint, bízzunk benne, hogy egyszer találkozol egy olyan valakivel aki kivált belőled más érzéseket, egyszer egy kollega, vagy olyan ember aki sokáig van a közeledben és kiismered, eltűnnek ezek az érzések, ha nem is mindenkinél talán annál az egy személynél nem fogsz írtózni attól hogy érintkezzetek, mert már megismered annyira, hogy nem bántana sose.

Ezzel az egésszel nem az a nagy baj, hogy szűzen fogsz meghalni, vagy hogy undorítónak tartod a szexualitást, hanem az oka a baj. Mélyen még mindig tisztán él benned mindaz az a rémálom, ami "undorítóvá" teszi a számodra, de Te csak ennyit érzékelsz belőle, meg bizonyos halványodó emlékeket. 23 évesen véletlenül se hidd azt, hogy most már egy életre stabil a személyiséged, és minden szépen így fog maradni.

23 éves korában az ember általában pont ott tart, hogy mindent elfojtott, eltemetett, amit saját magában korábban gyűlölt, rettegett, stb., és azt hiszi, hogy az mind nincs többé. De van, és ha közben semmi nem változtat rajta, akkor szépen megvár.

Még a mentális betegségek nagy részére is igaz, hogy "teljesen normális rám nézve, ha a körülményeket vizsgáljuk, amiben felnőttem", de ettől még nem normnális és nem is stabil az állapot, amit okoztak ezek a körülmények.

Egészen más okokból, de én is szűz maradtam (a negyvenes éveim közepén ez már aligha változik), nincs ebben semmi tragikus. A modern nyugati kultúra a pénz és a szexuális élmények hajszolása körül forog, és minden állítólagos szabadságszeretete és tolerantizmusa ellenére az egyetlen, amelyik nemigen tolerálja a szüzességet. Nyilván nem szerencsés, ha csak trauma vagy betegség miatt marad valaki szűz, de akar szabadon választott, akár nem, jobb párkapcsolat nélkül élni, mint rossz kapcsolatban, vagy szerelem nélkül, jobb híján ellenni valakivel, hogy így teljesítsünk egy társadalmi elvárást.

Kissé szakmaiatlannak érzem a pszichológusod részéről, hogy megmondja, mit kellene tenned, azt hiszem, átgondolnám, mennyit segített eddig, és ha nem ez az egyetlen probléma vele, elgondolkodnék a váltáson. Ilyen esetben azzal nyaggatni egy nőt, hogy a viszolygása ellenére pasizzon, kicsit olyan, mint arra kényszeríteni egy nőt, hogy erőszakból fogant gyereket szüljön meg.

Fiatal vagy, az ismerőseim közt vannak férfiak is, nők is, akik jó pár évvel idősebben veszítették el a szüzességüket, akár a te hozzáállásod is változhat még, de nyilván nem az unszolástól fog. Az sem kizárt, hogy te a traumáid nélkül is aszexuális vagy demiszexuális lennél, nem vagyunk egyformák.

Hát... Szerintem sem normális, mert a szexualitásnak rengeteg előnye van, rengeteg örömet lehet vele átélni, és a szeretetnek is az egyik legerősebb kifejezésformája. Az, hogy jelenleg nem vágysz rá, az nem azt jelenti, hogy neked legbelül, mélyen nincs rá szükséged, hanem azt, hogy a traumák miatt minden emberi érintkezéstől véded magad. A pszichológusoddal egyetértek abban, hogy idővel jót tenne, ha elindítanál egy párkapcsolatot, de szerintem te erre még nagyon nem állsz készen. Azt kéne kibogozni, hogy a traumák miért váltották ezt ki belőled, és valahogy ezt kéne feloldani. Nem lesz könnyű, és biztos, hogy hosszú folyamat lesz, de megéri.

Én is a traumáim miatt nem merek senkit sem közel engedni magamhoz, és én még komfortosan is érzem magam így, viszont hosszú távon marha egészségtelen a magány, és bár nem "vágyok" haverokra, mégis tudom, hogy kellenek.