Volt már olyan aki szó szerint teljesen érzéketlen volt, feküdt mint egy fadarab és abból ki tudott jönni? Ez rosszabb mint a bipoláris depresszió?

2 fele depreszióm volt eddig, az egyik a bipoláris, mentem hajtottam, mutogattam a dolgaimat. Szezonális munkám volt, áprilistól októberig hajtottam mint az őrült, aztán hazajöttem a családi házba, novembertől márciusig jött a kegyetlen depresszió. Itt vagy nagyon fel voltam pörögve, vagy bogtem a lelki fájdalomtól. Gyógyszert nem szedtem, orvos nem látott

Aztán jött a covid, ugye nem volt munkám, bezárkóztam, azóta úgy vagyok, mert nem tudtam kijönni a rossz állapotból.

Nem mozdulok egész nap, nézek ki a fejemből mint egy bábu, nem tudok enni, zuhanyozni, semmit…

Most egy rokonom fogadott be, aki szinten mentális beteg, a város szélén élünk teljesen ingerszegény helyen

A régi munkámat már nem tudom majd csinálni, mert túl nagy hozza a szorongásom meg kioregedtem

Túl bonyolult volt a kijutás és képtelen voltam végigmenni ezen

Most ott tartok hogy max fel év múlva el kell mennem pénztárosnak, vagy árufeltöltőnek, aztán belekerülök ebbe a körforgásba.

Azt hozzáteszem, hogy sem barátaim sem kapcsolatom nem volt soha, nem is lesz. Csak ez az egy mentális beteg rokonom van, aki befogadott.

Mit csináljak ilyen helyzetben?

Hogy ne legyek öngyilkos?

Már arra is gondoltam hogy elmegyek a városi lakótelepre és kiugrom a 10.ről