Mit tegyek, ha depressziós vagyok, és nem tudok érzéketlen lenni?

Tényleg próbáltam nem törődni a bántó szavakkal, de nekem ez nem megy. Mindenhonnan csak a bántást kapom.

Iskolában:

"ez a csaj fogyatékos, még beszélni se tud"

"olyan ronda, hogy ha azt mondanák, meg kell érintenem, inkább az első fára felkötném magam"

Én vagyok az, akin mindig jólesik nekik röhögni.

De ezt még el is viselném.

Viszont otthon meg anya folytatja ezt. Egy nárcisztikus egyén, aki abban leli örömét, ha azt részletezheti, hogy mindenki más hlye, csak ő a helikopter. Ma is azzal jött, hogy dô.göltem volna meg, amikor megszülettem, és úgy megütött, hogy azóta is lüktet a fejem egy ponton.

Én ezt már nem bírom elviselni. Majdnem minden nap sírok, vagy legalább könnybe lábad a szemem. Annyira egyedül vagyok. És akkor még szidnak, meg kiabálnak velem, és mindig magamra veszem, hiába nem akarom. Minden egyes alkalommal, mintha egy tőrt döfnének a szívembe, és jól meg is forgatnák benne.

Kezdem én is úgy érezni, hogy nincs helyem ebben a világban. Ha az élet egy fa lenne, és az emberek levél formájában hullanának le róla a földre, akkor én kilométerekkel az összes többi levéltől hullottam le. Velem van a baj, ha nem kellek senkinek. A szerethetetlen szó definíciója mellett az én nevem szerepel.

Gyakran gondolkodom az öngyilkosságon, de még nem állok készen rá. Ahhoz még kellene egy kis idő, hogy teljesen beledöngöljenek a földbe. De én azt nem akarom megvárni. Nem akarok érzékeny lenni, nem akarom, hogy fájjon. Adnátok tanácsokat, hogyan legyek érzéketlen?