Mi a baj velem? Depressziós lennék? 14/L

Előre leszögezném hogy hosszú lesz a kérdésem, megpróbálom minél érthetőbben kifejteni.

Szerintem az egész másfél éve kezdődött, amikor hatodikos voltam. Nagyon sok osztálytársam elment hatosztályos gimnáziumba. Pont azok az emberek, akikkel én jóban voltam. Azt, hogy biztosan elmennek akkor májusban tudtam meg, utána minden este sírtam, nagyon féltem attól hogy egyedül maradok. Szerencsére nem így lett.

Volt egy internetes legjobb barátnőm(többször találkoztunk egyébként), akivel összevesztem. Hónapokig nem beszéltünk, ami nagyon megviselt, végig magamban kerestem a hibát. Aztán ez ideiglenesen megoldódott, de pár hónap után a semmiért megszakította velem a kapcsolatot. Nem értettem hogy mi a baj a velem, ismételten magamat okoltam mindenért... Utána kiderült, hogy a másik legjobb barátnőm(akivel egy osztályba jártam)beteg. A gimnáziumban, ahova jár kitaszították az osztálytársai, verték, megalázták. Ezért teljesen magába fordult és elkezdett dolgokat beképzelni. Ez addig fajult hogy többször is mondta nekünk már, hogy lelőtték, vagy hogy neki be kell teljesítenie egy próféciát és ezért meghal... Már nem tartom vele sem a kapcsolatot, mert írt nekem egy kamu búcsúlevelet, ami kiderült hogy egy fogadás volt.

Aztán hetedik elején jött egy új lány az osztályba, akivel nagyon jóban lettem, vele meg tudtam beszélni az összes problémámat, és bár soha nem mondtam ki de nem volt olyan ember aki jobban megértett volna, mint Ő. De persze a saját hibámból elvesztettem, és valószínűleg soha többet nem leszünk jóban. Teljesen kifordult magából, a barátai előtt egy másik embernek mutatja magát. Nagyon rossz ezt nekem nap mint nap látnom.

A szüleim pedig mindenért üvöltöznek velem, ha valamit elrontok akkor rögtön nem vagyok normális, és hasonló dolgokat dobnak a fejemhez. Főleg anyám ilyen, ha valamit nem úgy csinálok ahogy ő mondja,akkor rögtön üvölt, ha pedig megmondom hogy az üvöltözés nem vezet semmire még jobban dühbe jön.

Nagyjából egy éve sokkal fáradékonyabb vagyok, nem tudok koncentrálni, és sokszor érzem úgy hogy nem vagyok képes semmire. A legtöbb délutánom alvással vagy fetrengéssel töltöm, mikor tudom, hogy ezer dolgom lenne. A hobbijaimtól(írás, videószerkesztés) teljesen eltávolodtam, nincs kedvem hozzájuk. Nagyon sokszor kapok dührohamokat, akkor azokkal az emberekkel szoktam veszekedni akik fontosak nekem. A semmin is fel tudom húzni magamat. A nap nagyjából 80%-ban rossz kedvem van, fojtogató érzést érzek a torkomban. Nyár óta elég durván szorongok, nehezemre esik megszólalni, rágom a körmöm, a körülötte lévő bőrt, az ajkaim. Többször volt már pánikrohamom. Nagyon ritkán tudok sírni, akkor sosem jön rám, amikor "kéne". Random időben kezdek el sírni, de akkor nagyon durván. Sokszor ok nélkül változik a hangulatom, boldogból(azaz inkább túl hiperaktívból)szomorúba, vagy éppen idegességbe és fordítva. Szerencsére úgy adta a sors hogy vannak igaz barátaim, a suliban sem bánt senki, bár nem vagyok a "menők" között, és félek,mert nem akarok a céltáblájuk lenni(mint ahogy pár osztálytársam). Viszont a tanáraim nagy része szörnyű, annak ellenére hogy egy jó hírű és erős általánosba járok. Szóval mostanában nincs semmi okom rá, hogy így érezzem magam(kivéve az az osztálytársam, akivel már nem vagyok jóban), de még is ebben a helyzetben vagyok. Ezek ellenére sikerült egy 4,7-es átlagot összekaparnom félévkor. Mikor még nyáron próbáltam anyámnak ezeket elmondani,mleintett annyival hogy kamaszkor és kész. Aznap egész nap sírtam. Kb. tél eleje óta járok pszichológushoz, de a tüneteimről nem mertem beszélni neki, mert cikinek érzem. Cikinek érzem, hogy rombolom saját magamat. Attól félek a legjobban, hogy eltaszítom magamtól azokat akiket szeretek. Mostanában egyre rosszabbul érzem magamat, ezért kérném a Ti segítségeteket, hogy mit gondoltok, mi bajom lehet és hogy Ti mit tennétek a helyemben. Előre is köszönöm a válaszokat!

Az esetleges helyesírási hibákért bocsi, telefonról írok.