Ebből nincs kiút?

Úgy érzem, hogy állandóan kerülgetek egy bizonyos gödröt, és belecsúszok, majd ha kimásztam, ismét bele tudok esni. Természetesen képletesen értve.

Szinte semminek nem tudok örülni, munkahelyemet ill. magát a munkakörömet (lapos, teli unalmas szürke és hálátlan feladattal, irodai munka) nem szeretem, de kell a pénz úgyhogy - mivel máshol nem tudnék ennyit keresni (mert sajnos lóf*hoz se értek tulajdonképpen ami jól fizetne)- így itt ragadok, lassú víz partot mos alapon megyek tönkre. Egyre többször vannak olyan napjaim, hogy úgy érzem, mintha elsüllyednék vagy beesnék egy gödörbe és megfúlni készülök.

Azt vettem észre magamon, hogy mindig kergetek valami rövidtávú célt - ami nem a munka - ami általában abban nyilvánul meg, hogy valamit (valami nagyobbat) venni (vagy építeni, összerakni, kialakítani) akarok. És olyankor akörül forognak a gondolataim, elemezgetem a kínálatot, keresem a legjobbat, akár hetekig is, aztán ha megvan, megtalálom és sikerül megvenni, akkor pár napig örülök neki hogy ezt is sikerült elérni, és hogy előbbre vagyok (vagyunk, párommal) vele (nem telefon meg laptop vagy ilyenek, hanem ami ténylegesen hasznos) de aztán mivel megvalósult, ismét a kiégés jelei mutatkoznak, pillanatok alatt.

Hazafelé az autóban sokszor már csak nézek ki a fejemből, rutinszerűen vezetve, néha szinte észre se veszem, már otthon vagyunk. Volt konkrétan olyan hogy nem emlékeztem, hogy hogy a fenébe járunk már itt, mit csináltam mikor áthaladtam xy településen? Volt hogy egy kanyar előtt riadtam fel egy szinte éber álomból, vettem egy nagy levegőt, beindult a szívem és utána fokkal jobb lett, "felébredtem".