Kapcsolatfüggőség, borderline gyanú, identitás-vesztés, depresszió. Hol a kiút?

Nem tudom ki pontozta le az első két válaszolót, de igazuk van, persze érzékeny személyeknek biztos nyersnek tűnhetett a kijelentésük.

Először is a az érzelmileg labilis személyiségzavar diagnózis felállításához nem elég 2 hét.

2. Interjú + Scid 5 pd teszt felvétele szükséges a diagnózis felállításához, amit csak klinikai szakpszichológus vehet fel, és pszichiáter állítja ki a prognózist, vagy megfelelő szintű (3.) szakpszichológus, azon belül is egészségügyi vagy klinikai szak.psz., vagy aki megszerezte a pszichoterapeuta minősítést (de ott se mindegy, hogy miben).

3. Nem szakemberre val, különösen a pszichológiai viszonylatban, hogy a feltételezett diagnózist Neked ilyen rövid időn belül közli, mivel a betegségtudatot erősíti és ez mentális betegségekkel küzdő személynél egy eléggé ingoványos tett. Magyarán nem szakemberhez méltó.

4. Nem jó a szakirodalom olvasása ilyen tekintetben, akár pszichés- akár szomatikus eredetű problémája van valakinek, mert fals képet fog mutatni a felvett teszteken, mivel tudatosan vagy akár tudatalattian manipulálni fogja a válaszadást. Ezt egy mezei pszichológus nem fogja tudni felismerni/disztingválni, de egy jó szakembernek is nehezére válhat, főleg ha csak heti 1-2 alkalom a konzultáció.

Ezeket összegezve azt ajánlom, hogy akadj le egy kicsit a témáról, tudom hogy khibaszott nehéz lesz, mert maga a szakmai orientáltságod is azt sugallja, hogy a tények és protokollok azok, amik megnyugtatnak/kielégítik az információ szerzésedet. Ez pluszban rizikófaktor.

A kérdésedre felelve: amerikában a borderlien egy igen vitatott személyiségzavar, van aki szerint nem ér fel egy önálló diagnózisként, a másik fele pedig ki akarja venni a személyiségzavarok közül, és egy új kódolást szánnak neki. Komorbiditás is gyakori, az overlapping is más sz. zavarokkal vagy érzelmi regulációs zavarral stb... Érdemes differenciál diagnózist is felállítania először egy szakembernek. A legjobb az, ha egy klinikai szakpszichológus és egy pszichiáter állandó konzíliumot tart a páciense érdekében, tehát intézményes keretek között sikeresebben lehet diagnosztizálni ilyesmit.

Ezek a tényezők miatt iszonyú nehéz megfelelő terápiára találni, pszichoterápiák közül a dbt-nél mutatkoztak pozitív eredmények amerikában, de mo-ra csak pár éve szivárgott be és alig van ténylegesen képzett pszichoterapeuta rá, aki nem gyorstalpalón rakta le a magyar megfelelőjét. Sima pszichoterápia + gyógyszeres terápia, és rengeteg energia/önakarat kell, hogy kicsit is felül tudj emelkedni rajta, de így is rengeteg „visszaesés” lesz. A pszichológusnál max annyit tudsz elsajátítani, hogy figyeled a feltett kérdéseit, az intervencióit és ezt Te magadnál is alkalmazod, amikor elkezdődnek a rossz/önostromló/önszabotáló gondolatok hada, vagy amikor hirtelen a kedved 180 fokos furdulatot vesz, és kb. Mantrázod magadban h ezt nem a környezeted váltotta ki, hanem a betegség. Na ilyenkor jó a betegségtudat és az információ, de ehhez először meg kell tanulnod helyén kezelni őket, de tűnsz annyira értelmesnek, hogy idővel rágyere ennek a kulcsára.

A másik nagy faktor az idő, mert így tudsz elég tapasztalatot szerezni, hogy kezelni id tudd önmagadat, és hogy elérj abba a pszichoszociális fázisba, ahol megfelelően tudd kezelni a helyzeteket. Továbbá ami segíthet, ha egy kicsit változtatsz a szemléletmódodon. Élj a jelenbem, legyél picit hedonista egyben kicsit doomer, nihilista, mert ez legalább a társadalmi nyomással járó stresszt leveszi a válladról.