Más borderline-nál is gyakori, hogy úgy érzi, hogy a környezete rosszat akar neki?

Egyre kevésbé érzem ezt. Ennyi pszichológust-terápiát-pszichiátriát-magán pszichiátert megjárva, eltanultam egy csomó dolgot + utána jártam pl. szakszavaknak, hogy már nagyjából felismerem azt, amikor a „betegségem játszik közre a gondolatvitelemmel”.+ Tanultam pszichológiát annó fősulin, + eü szakdolgozó lettem és pszichiátrián is dolgoztam. Ezek tényleg hasznos önismeretet adtak/belátást az állapotommal szemben- DE! Néha hiába tudom reálisan felfogni, hogy mi miért zajlik éppen bennem, érzelmileg ugyanolyan ocsmányul vagyok/szenvedek vagy éppen teljes apátiában vagyok, egyszerűen nem tudom megszüntetni ezt, ész érv ide vagy oda.

Viszont jobban el tudom kerülni az ilyen állapotokat, tehát ha érzem, hogy kezdek megzuhanni, akkor elvonulok, vagy szólok vkinek (mikor mire van szükségem), vagy ha akutabb a helyzet, akkor aszerint cselekszem.

Meg kell figyelned önmagadon azt, hogy mik azok a “triggerek”, amik előidézik a kóros gondolatokat. Leginkább amire én érzékeny vagyok, az a hang tónus, hanglejtés; aztán az arcmimika/artikuláció; nonverbális jelek. Ebből a „borderline” levon nálam egy téves következtetést, pl. hogy az illető cinikus, vagy például hogy kényszerből jön el velem vhova. Na innentől kezdve, ha nem sikerül megfékeznem, akkor jön minden gondolat csőstűl: nem szeret, utálnak, nem érek semmit, nincs értelme semminek stb... És ebben az állapotban tudok ragadni akármeddig (pár perc vagy több nap). Na de, nagyon nehezen, de megtanultam visszakérdezni az adott szituációra, vagy mondatra, leküzdve az ilyenkor fellépő bezárkózottságommal. Na ilyenkor ha választ kapok, akkor eldől, hogy jogosan kezdtem el érezni azt, vagy nem. Akár jogos volt, akár nem: elmondom a jelen érzéseimet, gondolataimat persze, higgadtan.

Ha egyedül ér ez a szenvedő állapot, akkor is sokszor felteszem magamnak azt, hogy jogosak a gondolataim és rá az érzelmi reakcióm, vagy csak túlreagáltam e dolgot, esetleg ma tényleg kimerültem és csak pihenésre van szükségem, máskor Stb... Sokkal de sokkal többet elemzem a szituációkat, jobban próbálom megismerni a környezetemben lévő emberek különböző reakcióit/viselkedésüket és akkor van is viszonyítási alapom, amivel meg tudom győzni saját magamat a rációval, és így ki tudom húzni magamat a szharból.

Mindezzel annyit szerettem volna közölni, hogy ne add fel könnyen, idővel ezt meg lehet tanulni kezelni, és amikor kijössz ebből a fázisból, objektívan át tudod tekinteni ezt a napodat akár. De ezt az állapotodat se utáld, mert sokat tanulhatsz magadról, és néha muszály megélni a rossz érzelmeinket is. Nem vagy egyedül, hidd el, sokunk küzd ilyen életkedvvel, nem csak a mentális betegeséggel küzdők. Gondolj csak abba bele, hogy más is pont ugyanazt érzi amit te, vagy éppen éli a saját életét, esetleg énidőt tart, és ezért nem válaszol/vagy neki is éppen megvan a maga baja és ez leköti a gondolatait.

Ha valaki ezt érzi, az a Borderline-nak a legfelsőbb fokozata.

Nálam is gyakran jelen van ez.

De néha csak azért érzem, hogy érezhessem, jobb ember vagyok másoknál, ezáltal semmiért se lehet bűntudatom, ha mindenki ellenem van.