Mindenki azt mondja, hogy ha nem akar az ember megváltozni, nem is tud. De ha tényleg nem akarok, mert nincs motivációm, akkor mi van?

Nem igazán érdekelnek az emberek, meg úgy semmi, önmagam se. Öngyilkos se akarok lenni, mert az életem már annyira se érdekel, hogy véget vessek neki meg hát tudom, hogy ezzel még inkább bántanám a családomat, de ha elütne az autó, nem bánnám. A pszichiáteremmel hiába csinálunk terápiás szerződést, ha megszegem csak eltitkolom. Ráadásul beszélgetni se tudok vele, mert úgy érzem, nincs miről, és amúgy is nagyon nem vagyok egy beszédes típus, úgyhogy nem is járok már, mert csak ültünk és vártuk hogy leteljen az idő. Nincs életcélom, nem vágyok saját családra, pénzre, undorodom a testi közelségtől, általában unom a környezetemben levő embereket, hogy azzal foglalkozzak amivel szerettem volna már késő és tehetségem se hiszem hogy van hozzá, meg már úgy érzem minden mindegy. Semmi motivációm nincs a változásra, semmiben se találok örömöt. Nem is tűnik az életem már valóságosnak, mintha meghaltam volna már rég, és csak kísértenék. Azt se tudom ezt most miért írom ide, de ha már megírtam elküldöm.