A háziorvosom lekicsinyítette/leértékelte a mentális panaszaim vagy igaza van?

Fizikai fájdalmaim átbeszélése után rátértem a mentálisra. Elmeséltem neki, hogy több mint 2 éve érzek boldogtalanságot, melankóliát és hogy ez állandó, változatlan állapot, szorongok, magányos vagyok stb ~~ ez szó szerint soha el nem múló negatív érzések. Külföldön család, barátok nélkül 2x nehezebb.

Segítséget kértem tőle, hogy utaljon be egy pszichológushoz, de inkább egy pszichiáterhez, mert az előző privát terapeutám semmit nem segített a helyzetemen és talán a gyógyszer gyorsabban segítene nekem hiába, ha csak tünetkezelésre jó.

Azt mondta a doki, hogy először oldjuk meg a fizikai bajaim (erős hátfájás, vérszegénység) és azután meglátjuk mi lesz a következő. Én megint erőltettem a lelki alapú gyógykezelést, de azt mondta erre, hogy ameddig tudok mosolyogni, addig nem vagyok olyan rossz állapotban, és még valamit mondott, de már nem emlékszem jól rá. Olyasmit, hogy ezt egyedül is meg tudom oldani, mint ahogyan egy átlag ember képes erre, mert mindenkinek van nehéz időszaka.

Ez azért esett rosszul, mert én soha nem azért mosolygok, mert jól esik vagy “magától jövő” dolog. A másik, hogy nem akarom ezt egyedül megoldani, mert képtelen vagyok rá. Akkor már régen összeszedtem volna magam. A motiválatlanság, önutálat, elveszettség érzése lassan megöl, leépít engem.