Túl erős vagyok, hogy meghaljak, túl gyenge, hogy a szó valódi értelmében véve éljek...?

Az utóbbi hetekben igyekeztem kiiktatni magam, de sorra sikertelenül, a szervezetem túl ellenálló (vagy szerencsém lenne?) az esti yoghurtumba tett méreg, mintha nem is lett volna, az altatóktól (40) is csak kialudtam magam, mintha mi sem történt volna.

Túl erős lennék, hogy meghaljak? De akkor miért vagyok gyenge "élni"? Fél év óta az utcasarkon lévő boltig nem tudok elmenni, a helyi orvosi rendelő is csak kínkeservesen jön össze, háromszor kell megállnom útközben, elviselhetetlenül melegem van, pár perc aktivitás után liter víz folyik rólam és ettől függetlenül is teljesen értelmetlennek tartom az életben levést, bármilyen számítás alapján végem van, ennek már jó vége nem lesz, nem lehet. Csak a kínlódás, és utána a lassú, szenvedésekkel teli elmúlás. Én csak meggyorsítottam volna.

Nem tudok szembenézni azzal, amit a világ tartogat a számomra, agyatlan munka, nélkülözés, engem szidalmazó emberek, függőségek, kilátástalanság, rettegés a jövőtől, de főleg a nyártól (a meleg bánt, szinte fájdalmas, nem fogom kibírni, vagy csak kínok közepette, légkondira nem futja, munkám pedig nem nagyon lesz amiatt, mert nem tudok még 10 percet se állni anélkül, hogy ne dagadjon be a vádlim (jellegzetes vörös színnel).

Ha ilyenkor este nem "dobnék" be 1-2 kedélyjavító pirulát, már megőrültem volna. Persze lehet, hogy így is, de most kb. jól érzem magam, legalábbis a reggeli "te jó ég, megint egy keserves és pocsék nap következik!" érzésig. Nehéz ezt jól leírni.

Bocsánat a nyavalygásért, tudom, hogy nem jogos ezt tennem, mert nem érek annyit. A patkányméreg persze itt vigyorog a képembe, de annyira zavarodott vagyok, hogy nem tudom mit tegyek. Ha nem lennék annyira nácrisztikus, mint amennyire vagyok, akkor jöhetne a kés is, de vagyok annyira beteg elme, hogy féltsem a szép bőrömet. Az egyetlen ami szép bennem, az a bőröm.

Rettegek, megint olyanokat fogok álmodni, hogy félig meghaltam, vagy kapálózom, hogy megmeneküljek. Segítség. A körzeti pszciológus mindig felírja amit kell, otthon viszont nemsokára lebukom a gyógyszer-addikciómmal. Félek, mi lesz belőle. Mit lehetne tenni, csoda történjen? Valami kiút? Belehersenek már, hogy kisírom a szemem minden második nap, miközben elvileg jobban kellene lennem.

Most így este egész tűrjető a bevett vérnyomáscsökkentő-fájdalocsillapító-altató-nyugtató-gyógyfüvesaltató miatt, meg azért, mert picit hűvösebb van.

Kérem, ne szidjanak a kérdés alatt, én szarabbul érzem amamagat is anélkül, hogy szidnának, tudom, hogy mennyire szar ember vagyok, hulladék jellemmel.