Ha választhatnál leélnéd újra az eddigi életed vagy sose születtél volna meg?

Utóbbi.

Sokszor gondolkoztam már el ezen, hogy mi lenne, ha... de mindig oda lyukadok ki, hogy nem, nem csinálnám még egyszer végig a sok xarságot. Nem rajtam múlt, hogy anyám elhagyott, ahogy az sem, hogy apám nevelőapja egy ritka nagy idi*ta és a higiénia ellensége volt, akit gyűlöltem és utáltam egy fedél alatt élni. Az sem megváltoztatható, hogy tíz éven át egy szobában és egy kihúzható ágyon kellett apámmal osztoznunk, aki évről évre rosszabb lett a sok stressztől és a máig xar életétől. Imád engem, de sajnos néhány éve kellett rájönnöm, az ő jóakarása és a "nem rajtad vezetem le a feszültséget" hülyeségek ártottak a legtöbbet. Az sem az én hibám, hogy éveken át csúfoltak általánosban az arcom miatt, amivel mind a mai napig szívok, hogy mi a tottyos lókukiért nem lehet tiszta, sima, és miért nem tud vele bőrgyógyász sem kezdeni semmit. De már jobb, mint volt – sokkal jobb. Lehetne sorolni még, de ezek csak azok, amik nem az én tudásom és akaratom szerint befolyásolható dolgok.

Nosztalgiából egy-két napra visszamennék általánosba, mert mind a 8 év végső soron nem volt olyan borzalmas, főleg miután nagyjából kinőtték a fiúk a gyerekes hülyeségüket, de újra az egészet... azt soha!!!

Inkább a jövőbe pillantanék be, mert csak azért tartok nagyobb kötődést az élethez, mert a lehetőségek tárháza végtelen. Bármi megtörténhet, és kíváncsi vagyok, ez a végtelen fukarkodik-e nekem a jóval, vagy úgy térek jobb(?) esetben sok év múlva a másvilágra, hogy szép életem volt, szerettem, de elfogadom, hogy el kell engedni.

Sose születtem volna meg.

Pláne, mert ha nincs az élet, akkor nem fáj a hiánya sem (ezért sem kellene félnünk a haláltól sem).