Ha még ma meg is gyógyulnék, akkor is 8 év kőkemény szenvedés lenne a hátam mögött. Hogy akarjak ezzel a tudattal élni?

Egesz életemben kenyszerbeteg voltam de 8 eve kezdődött a depressziom… hol jobb volt, de legtöbbször a pokolban voltam. Annyira súlyos volt hogy szó szerint a pokolban egtem. Melle pánikbeteg is vagyok. Nem tudtam hogy mi ez, ezért nem is tudtam hogy ezzel pszichiáterhez kellene mennem. Meg senki nem figyelt rám körülöttem. Nyilván kapcsolatom soha nem volt, testvérem, barátaim nincsenek. Számomra ez volt a normális. Csak fél éve diagnosztizáltak, akkor mondtak meg hogy hölgyem ez klinikai depresszió és pánikbetegség…

Azóta sem tudtak kezelni, nem sikerül. Egyre szarabbul vagyok.

Az emberek 90 százaléka az sem tudja hogy mi az a depresszió én meg így elek 8 éve. És ezt a 8 évet mar soha senki nem adja vissza. Hogy lehet ezzel a tudattal létezni?