Depressziós a párom és engem is nagyon lehúz, mit tehetnék?

4,5 éve vagyunk együtt (én 30N, ő 33F), már 4 éve együtt is élünk (gyerekünk nincs). Laktunk külföldön is együtt, most Mo-on van egy szép, közös házunk. Anyagilag egészen jól állunk, szóval kimondottan nagy problémáink nem lennének. Ő mégis depressziós (a legsúlyosabb kategóriát állapították meg nála), ez engem végtelenül elkeserít. Milyen ember lehetek, ha kevesebb, mint 5 év alatt idáig süllyed mellettem az az ember, akit szeretek? Ráadásul velem nem is akarja megosztani a konkrét okokat (szerinte egy idegennel könnyebb), pszichológushoz jár, de most pszichiáterhez irányította, hogy gyógyszert és orvosi segítséget kapjon. Nagyon empatikus embernek tartom magam, a visszajelzések is ezt támasztják alá, de ő mégsem akar nekem ebben megnyílni (pedig régebben megbeszéltünk mindent). Mintha kitépnék a szívem a helyéről, nem tudok neki segíteni. A szexuális életünk is egy nagy nulla így, amiről én is tehetek, mert jelenleg így nehezen vonzódom hozzá, nem érzem, hogy tényleges örömet okozna neki, ezért totál semmi kedvem hozzá. Néha olyanokat mond, hogy ő nagyobb dolgokra hivatott és nem mókuskerékben akar élni (egyébként home office-ból dolgozunk, nagyjából kötetlen munkaidőben, tehát annyira nem mókuskerék). Felvetettem, hogy adjunk el mindent és utazzunk, de azt nem akar. Egyedül talán a kert érdekli, semmi más. Én régebben tökre tudtam örülni a kis dolgoknak is, pl. süt a nap, tavasz van, elmegyünk kirándulni, játszom a kutyánkkal, de ő ezeket kicsinyesnek érzékelteti és emiatt már nekem sem okoznak akkora örömöt. 10 éve nekem is volt egy igen depresszív időszakom édesapám hirtelen halála után (pánikrohamok, diszrealizáció, stb.), de pszichológus és legfőképp a szeretteim segítségével (mert beszéltem velük) kijöttem belőle, de most rettegek, hogy vissza fogok esni. A kapcsolatunk eleinte tökéletes volt és a mai napig szeretem őt, szeretnék vele maradni, de szörnyű érzés, hogy neki valószínűleg minden egyes nap szenvedés mellettem. :'(

Nem tudok magasztos életcélokat biztosítani, szimplán szeretném vele megélni boldogságban a hétköznapokat és a kis pillanatokat is, de neki ez semmilyen örömöt nem okoz, ez annyira fáj nekem.

Valakinek van esetleg bármi tanácsa, tapasztalata?

Előre is köszönöm!