Egy nárcisztikus miért sajnáltatja magát, veszi fel az áldozat szerepet? Elvileg ők annyira tökéletesek hogy nincs miért sajnálni őket, hogy fér ez össze?

Mert nem mindegy melyik típus. A grandiózus is tudja magát sajnáltatni, de olyantól kevésbé láttam. Inkább állandóan fenn hordja az orrát, úgy jár kel, hogy a földet nem érintené ha nem lenne muszáj. Mindenkit lekicsinyel, kihasznál, mindenki béna hozzá képest...

A másik amelyik fajtát még ismerem, az meg az önsajnáltató. Ő neki mindig szar, őt mindig sajnálni kell, ő agyon dolgozza magát mégsincs pénze soha, igaz van fél milliója félre téve, akkor sincs pénze. Ő olyan fáradt, neki semmire sincs ideje, neki senki nem segít stb. De őt amúgy mindenki szereti, annyi barátja van, csodálója.. Aztán ha a gyereke esetleg ellenszegül (az elszenvedő), megvonja a figyelmet tőle, zsarolja lelkileg.. A másik, az aranygyermekének viszont mindent megad, mindenhogy! Minden figyelem az övé, kiszolgálja, 100 éves koráig ha otthon lakik akkor is ki fogja szolgálni...

Ők erősek? Egyszer mondj nekik nemet, végük van. Nagyon nagy színészek, képesek szemrebbenés nélkül átnézni az emberen, megalázni halálnyugodtan.. De amikor nemet mondasz, le mered őket szólni, felrobbannak belül és van hogy hisztibe törnek ki. Én már láttam torkaszakadtából ordítani amikor nem azt kapta amire ő számított.

Ami fontos: csakis róluk lehet szó! Azért is sajnáltatja magát, mert akkor is róla van szó. Mindegy melyik fajta nárci. Az a nagy tapasztalatom, hogy őket nem érdekli mit beszélsz magadról, ha csak nem kell az infó. Amikor érdektelen az infó, nem figyel, eltereli a szót vagy a kedvencem: ühüm... ühüm... és ennyi. Aztán elkezd magáról magyarázni.