Milyen dolgokkal segíthetem a felépülésem egy nárcisztikus pszichopata után? (Diagnosztizált!)
Sziasztok. Egy hónapja jöttem el tőle. Ismerem a no contact fontosságát, de nem mindennap sikerül megtartani. Főleg a cuccaim miatt aggódom, aminek egy része már eljött tőle, jelenleg egy raktárban áll.
Szóval javaslatokat szeretnék kérni. Esetleg tapasztalatokat amik segíthetnek a lezárásban. Aki ismeri a mérgező kapcsolatok dinamikáját, az tudja miért olyan nehéz ez.
Az önbecsülésem jelenleg romokban van, önbecsülés nélkül viszont egyetlen ember sem élhet.
Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszaitokat!
Két dolgot tudsz tenni.Az egyik hogy teljesen megszakítod vele a kapcsolatot.Ha nem megy teljesen akkor érdemes elgondolkodni valahol máshol,teljesen új élet kezdésben.Hisz hozzá köthetően komoly sérelmek vannak benned.Ahogy írtad az önbecsülésed romokba, amit annak az embernek köszönhetsz.Amíg az életedbe van bármilyen kis szinten is addig lelkileg nem lesz jó az életed.A fejedből is ki kell őt törölni.Ha fizikálisan teljesen tudod likvidálni őt, akkor csak idő kérdése és túl tudsz lépni rajta.
A másik amit tehetsz hogy pozitív , normális emberekkel veszed magad körül.Akik kedvelnek, szeretet adnak, és éreztetik veled hogy semmivel nem vagy kevesebb másnál.Az embernek amúgy is olyan hatásokkal,emberekkel kell körülvennie magát,ami jó,pozitív,amelyek előre viszik és nem hátráltatják...nyilván a negatív hatásokat és embereket pedig kerülni kell,száműzni az életünkből.Mert ők csak lehúznak,hátráltatnak,megbetegítenek bennünket.
És miért érzel rá késztetést? Szereted,kötődsz hozzá? Így is hogy tudod milyen és romokba döntött lelkileg?
Egyszerű egyébként...mikor jön ilyen gondolatod akkor csak a sérelmekre gondolj, konkrét eseményekre,amikor bántott szavakkal, milyen szavakkal, és azok hogy estek neked. Azt szokták mindig mondani hogy a múltnál mindig emlékezzünk a szépre és a jóra. Hát szerintem egy ilyen személynél mint az exed neked pont hogy csak a rosszra kell emlékezned.
Szerintem terápiára kellene menned, nem hiszem, hogy csak úgy, magadtól meg tudsz gyógyulni.
És tudtommal van elég sok önsegítő anyag youtube-on.
Ateltem en is ilyet. Amik nekem segitettek:
Ket alapkonyvet ajanlok, amik nagyon sok mindent helyre tesznek:
1) Shannon Thomas: Gyogyulas a rejtett bantalmazasbol
2) Susan Forward: Erzelmi zsarolas
Mindket konyvet meleg szivvel ajanlom, olvasmanyosak, tanulsagosak.
Amikor a mi utjaink szetvaltak, akkor nem volt ingerenciam keresni ot. Ebben szerepet jatszhat az is, hogy nagyon csunyan valtunk el, meg az is, hogy elkezdtem pszichologushoz jarni. A pszichologus segitsegevel ugy jottem ki ebbol, hogy mar nem felek tole (pedig meg egy emailt is feltem megnyitni). A pszichologusnak koszonhetem, hogy amikor 1 ev no contact utan megkeresett, hidegen el tudtam utasitani, es eszrevettem, hogy mennyire teatralisan fogalmaz :) tehat en is javaslom a pszichologust nehany alkalomra. Nekem azert is jo volt, mert a barataim egy ido utan mondtak, hogy nem igaz, hogy meg mindig ezen ragodok…
Az elso felevben en rettenetesen duhos voltam. Mindent feladtam, amikor megszakitottam vele a kapcsolatot. Ez a duh neha eljart, es nem birtam ki, hogy ne szoljak be neki, hogy ne bantsam, ahogy o tette velem. Erre szerintem jo technika lehet a naplo vezetese. Kiirni, kiiirni, kiirni - vagy kibeszelni :)
Csinalhatsz egy kamu emailt is, ahova a haragod toltod ki. Mindegy, hova megy, csak neki ne :)
A fentebbi konyvekben lesznek meg technikak.
Sok kitartast!
Elozo vagyok.
Es igen, telefonomban tiltottam a szamat (es nem is volt nev szerint elmentve)
Igen. Köszönöm szépen.
A gyógyulás a rejtett bántalmazásból azt olvastam. A másikat is el fogom.
Hat én egy párszor elküldtem melegebb éghajlatra. Nyilván ő ebből tudott táplálkozni. De igyekszem a jövőben tartani a no contactot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!