Mostanában miért mindenki borderline személyiségzavaros?

Öndiagnisztika... Én is borderlineos vagyok,de van róla papírom.

Engem kifejezetten idegesít ha valaki depressziós meg ilyen olyan beteg holott csak levágta a hisztit.

Az a vicces, hogy én meg szociális fóbiás vagyok. Konkrétan nem merek megszólalni emberek előtt.

Erre a diagnózis: skizofrénia

🤷

Erről van valami statisztikai adatod, hogy mostanában mindenkit vagy kiemelkedően több embert diagnosztizálnak borderline személyiségzavarral?

Szerintem ez nem teljesen fedi a valóságot. Viszont vannak olyan mentális betegségek, személyiségzavarok amik nagyon hasonló tüneteket produkálhatnak a bipolár egyes típusai és a border pont ilyenek. Engem például először bipolárissal diagnosztizáltak, mert arról számoltam be hogy egészen hirtelen hangulatingadozásaim vannak akár egy napon belül is, és olykor megszállottan belemerülök, rákattanok dolgokra. Nekem már az elején is fura volt, mert akkor is úgy éreztem hogy nekem sosem voltak klasszikus mániás tüneteim és remélem nem is lesznek, de a lényeg hogy papírforma szerinti világosan borderline-os tüneteim csak hosszabb idő után körvonalazódtak. Valószínűleg azért is, mert akkoriban éppen elég jól funkcionáltam még.

Még szép, hogy félrediagnosztizálják. Egy személy esetében érdemes átlátni a nagyobb képet is, és nemcsak elveszni a részletekben, amit a pszichológia (azon belül főleg az analízis) előszeretettel csinál. Én összvissz 2 évig jártam pszichoterápiára, és mivel nem tudott az a szerencsétlen félkegyelmű hova besorolni, így maradt a borderline. De valami mégsem stimmelt, úgyhogy elmentem egy pszichiáterhez, akinek miután elmondtam a tüneteimet szinte rögvest ökölbe szorult a keze attól, hogy manapság már boldog-boldogtalanra is ráhúzzák ezt a nagyon súlyos diagnózist, miközben én személy szerint nem is felelek meg a kritériumoknak. Utólag kiderült, hogy egészen más probléma áll a háttérben, és mérföldekkel pragmatikusabban kezelte, mint a régi terapeutám, aki azon kívül, hogy folyamatosan túrkált volna az agyamban, nem csinált semmi jót.

Évekkel később reflektáltam arra, hogyha tegyük fel nála maradtam volna, akkor még mindig járnék… azaz gyakorlatilag csak a zsebét tömném, én pedig aggódhatnék a nagy semmin. Általánosságban nem tudok nyilatkozni, de én az egész analizálgatásból csak a vérgazdag újlipóvárosi zsidó terapeuták pszeudohisztériáit látom. Magát a pszichoanalízíst konkrétan a kényszerbetegség egyik tünetének tartom. Megnézném amúgy, hogy ezek a jómódu belvárosi “entellektüellek” mit csinálnának, ha valódi, kétkezi munkát kellene végezniük legalább csak egyszer, mert akkor nagyon gyorsan rájönnének, hogy nem minden második, kissé neurotikus, de alapjáraton egészséges ember magasan funkcionáló borderline, hanem pl. borzasztóan túlterhelt.

Ha megnézzük, akkor a 19-20. században a nem kicsit szexista Freud és társai másról sem írtak, mint a a “hisztériáról”, a 21. században, korunkban pedig a borderline a sláger, később ez megint változni fog az adott kornak megfelelően.

Én azt mondom, hogy akinek van kedve és energiája nem kevés összegekért szétboncoltatni magát, akkor tegyen úgy, pláne ha el is hiszi, hogy hatásos. De aki viszonylag stabil és a mindennapokban is jól funkcionál az inkább ne tegye be a lábát a rendelőbe, ha jót akar magának, mert azonnal rásütik a borderline-t vagy a nárcisztikus személyiségzavart. Persze, azok az emberek, akik valóban ilyen betegségekben szenvednek (és ez azért elég kristálytisztán manifesztálódik az egyén viselkedésében) annak erősen ajánlott a kognitív viselkedés vagy sématerápia, aminek már talán van némi tudományos alapja, és a kutatások is azt bizonyítják, hogy hátékonyan kiegészítheti a pszichiátriai kezelést, ha képzett szakember végzi. Minden egyéb esetben, aki ventillálni akar, vagy életvezetési nehézségei vannak, az válassza a pszichológiai tanácsadást, ha pedig tovább szorong, akkor szükség esetén a pszichiátert, aki képes a valódi diagnózis (!) felállítására és annak függvényében dönt a további kezelésről.