Ha valakinek az apja paranoid skizofrén, az anyja pedig borderline személyiségzavaros, akkor mekkora az esély arra hogy pusztán a genetikai adottságai miatt Ő maga sem lesz pszichésen egészséges?

És az ilyenek miért válallnak gyereket? 😅

Nagyszülőm borderline narcisztikus volt, egyik szülőm paranoid skizofrén, másik meg csak hétköznapi paranoiás. Ehhez képest csak egy kis aspergeres beütésem van, de elég gyenge, pl. van humorérzékem is, ami az aspiknál ritka. A szülők idegbetegségei miatt durván traumatikus gyerekkorom volt, de már kiskoromban voltak aspis jeleim, szóval született dolog lehet.

1-es, én azelőtt születtem meg, mielőtt a betegségek a szüleimnél megjelentek volna.

Nyugdíj előtt az ember már nem kezd terápiába, túl magas költség, és idő sincs már befejezni. Elmentem állami pszichiáterhez, csak antidepresszánst írt fel, azt nem szedem be, nem akarok rászokni, privátra meg nem futja, semmi hangulatom ennyi idősen elölről kezdeni a gyerekkoromtól a boncolgatást.

Tulajdonképpen okom sincs terápiába menni, látom az életem választásaiban a családi struktúra tükröződését, közhelyes, de igaz, hogy az ember olyan társakat választ, akik a felmenői problémáit hordozzák. Most már ez sem gond, nem akarok több társat, teher volna már - egy bizonyos kor után vagy házvezetőnőt akarnak a férfiak, vagy az anyagi terheiken (válás után albérletben nyomorgás) könnyítő párt keresnek.

Hát utolsó az első részével egyetértek, de a második felében nincs igazad, terápiával le lehet győzni ezt és jó döntéseket lehet hozni idősebb korban is.