Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Traumák miatt kialakulhatott...

Traumák miatt kialakulhatott nálam inszomnia? Vagy mitől lehet?

Figyelt kérdés

Kezdem az elején, gimiben első fél évben volt egy verekedésem, mert már annyira megelégeltem a folyamatos csesztetés. Ott telt be a pohár, hogy egy zacskó morzsát a fejemre borított. Aztán 11-edik végére már kb. remegtem az idegtől, nagyon kiakadtam attól, hogy teljesen kivoltam közösítve, és csak tömény rosszindulatot kaptam. 12-edik, 13-adik évem egész jól telt, mert beletörődtem ebbe, és nem foglalkoztam ezzel. Szóval itt 5 év szívás volt. Aztán további 1 év jött technikumban, mintha nem lett volna elég amit eddig kaptam. Ez egy full fiú osztály volt. Végre örültem, hogy beszélhetek valakikkel, még ha csak csesztettek is. Tudatosan becsicskultam, mert annyira vágytam arra, hogy törődjenek velem. Meg egyébként is úgy voltam vele, hogy engem nem érint amiket mondanak. Amíg nem fajul tettlegességig, addig nincs gondom, ez volt a filozófiám. De hát itt is odáig fajult. Utána egész este ezen kattogott az agyam, nagyon bevoltam sz@rva, és nem aludtam egy teljes napot. Ekkor voltam 20 éves (5 év gimi + 1 év technikum). 2015-ben befejeztem az iskolát. Nagyon sokáig dühös voltam, szorongtam. Ez a szorongás olyan erős volt, hogy hónaljam is durván izzadt, akár még otthon is teljesen nyugalomban. A suli időszaka alatt persze a haverok is elfordultak tőlem, és csak néha-néha kihasznált némelyik, ha olykor eszükbe jutottam. Érdekes módon ez dühített fel a legeslegjobban. Persze ahogyan telt-múlt az idő, egyre nyugodtabb lettem. 2020 őszén már megvoltam győződve róla, hogy a múlt terheitől teljes mértékben megszabadultam. El is mentem gyárba dolgozni (azelőtt nem igazán dolgoztam még). Ott annyira stresszes volt a többi ember miatt, hogy szépen eljött a második alkalom, amikor is egy teljes nap alvást kihagytam. Egyszerűen folyamatosan a munkahelyi dolgokon kattogtam, nem tudtam leállítani a gondolataimat. Innentől kezdve kezdett kialakulni az alvászavarom. Most olyan szinten vagyok, hogyha egy kis stressz is ér, akkor egész nap nem alszok. A melóhelyet 3 hónap után ott hagytam. Amikor nem tudtam aludni, egyszerűen dühöngtem, és az otthoniakon töltöttem ki sajnos a mérgemet, ami után persze hamar el is tudtam aludni.

Rájöttem, hogy ez nagyon gáz, ezért már jó fél éve nem csinálom. Azóta persze még inkább problémásabb az alvás. Pedig testmozgással is próbálom levezetni a feszültséget, de hiába.


Ja egy másik dolog, a munkahely után nagyban csökkent a szorongásom. Már nincs az a nagyon erős izzadás, amivel egy pulcsit is átizzadtam.

A napközbeni hangulatom egyébként teljesen jónak tűnik, csak hát valami mégsem okés, mert nem megy az alvás.

Próbáltam meditálni, nem sok sikerrel, de legalább a gondolataimat korlátozni tudom. Általában ki tudom kapcsolni az agyamat, és nem kattogok semmin sem.


Már egy hete vagyok egyedül, és az elmúlt napokban különösen nehéz volt számomra az elalvás. Nagy nehezen elalszok, aztán többször is felébredek, amint sikerülne mélyebb szintre jutnom az alvásban. Pár napja például sétáltam egy nagyot. Ugyanúgy felébredtem, csak annyi volt a különbség, hogy könnyebben visszaaludtam. De hát egész életemben nem sétálgathatok, tartós megoldás kellene.

1 órakor próbáltam lefeküdni, de semmi értelme nem volt, szóval 2-kor fel is keltem. EGyébként nem pörög az agyam, mondhatni teljesen üres kósza gondolatok terén, amellett egy kissé nyomott a hangulatom, kedvtelen.


Esténként szoktam hangoskönyveket hallgatni. Ilyenkor persze egyből bealszok. Fél óránként fel kell csörgetnem magamat. De ilyenkor is csak felületesen alszok, és ha nem állítok be ébresztőt, akkor is felébredek automatikusan.


Mi lehet a bajom?? Ha a régi traumák, azokat hogyan tudnám feldolgozni, vagy meggyógyítani önmagamat?


2021. dec. 22. 02:50
 1/10 A kérdező kommentje:
Egyébként majdnem három hónapja már napi több órákat tanulok, de érdekes módon ettől csak rosszabb lett. Egész életemben mindig az volt, hogy amint egy problémát leküzdöttem, rögtön jött egy újabb. Mintha direkt szivatnának, hogy sose legyen nyugtom.
2021. dec. 22. 02:59
 2/10 anonim ***** válasza:

Elmondom mit csinálnék a helyedben. Elmennék takarítani, ott nem nagyon vannak kollégák. És az összes pénzemet pszichológusra költeném.

+ elmennék egy komolyabb pajzsmirigy vizsgálatra, a ths mérés cart se ér, teljes pajzsmirigy panel+uh.

2021. dec. 27. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

2.: "Elmennék takarítani, ott nem nagyon vannak kollégák. És az összes pénzemet pszichológusra költeném."


És neked bevált? Normális lettél?

2021. dec. 27. 21:05
 4/10 anonim ***** válasza:
A helyedben csinálnám ezt. Nem vagyok olyan állapotban, mint te.
2021. dec. 27. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
4.: Akkor mégis mire alapozod a felvetésedet?
2021. dec. 27. 22:02
 6/10 anonim ***** válasza:
Empátiára.
2021. dec. 27. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
6.: Hát egy random ember megérzése miatt nem igazán jutna eszembe teljesen megváltoztatni az életemet, ha nem haragszol!
2021. dec. 27. 23:10
 8/10 anonim ***** válasza:
Elhiszem hogy kényelmesebb, ha eltartanak. A szótárt meg fel kéne csapni az empátiánál.
2021. dec. 27. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Nem akartalak megsérteni, még ki is fejeztem a legvégén, de látom még ennek ellenére is sikerült megsértődni.
2021. dec. 27. 23:16
 10/10 A kérdező kommentje:

"Elhiszem hogy kényelmesebb, ha eltartanak."


Benned aztán rohadt sok empátia van, meg is látszik.

2021. dec. 27. 23:17

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!