A lent leírtakból ki tudnék jutni önerőből? (a nagyon hosszú kifejtésért elnézést!)
Nem panaszkodásnak, önsajnáltatásnak szánom ezt, és örülnék neki, ha a privátoktól és a bunkóbb hangvételtől most eltekintenénk, sokat jelentene. Köszönöm előre is!
Év elején történt velem egy rakat dolog, aminek következtében nagy valószínűséggel depresszió és szorongás alakult ki, megtűzdelve pár pánikrohammal. Az első kettő sajnos elég gyakori a családban, mégis szinte tabutéma.. A lényeg, hogy nem foglalkoztam vele.
Végül felkerestem a háziorvosom, rendszeres rosszullétek miatt, aki bár elküldött pár vizsgálatra (ahol minimális gondot sem találtak), hamar megjegyezte, hogy a lelki problémák jelentkezhettek fizikálisan. Egy ismerősömmel, akinek ez a szakterülete, kezdtünk el a fentiekkel foglalkozni, majd pár hónap után úgy ítéltük meg mindketten, hogy rendben vagyok és nincs szükség több konzultálásra.
Ekkor egy jobb időszak következett és tényleg semmi rosszat nem tudnék akkorról mondani. Majd a 3. egyetemi félévem kezdésekor változott ez meg egy kicsit: az év eleiekhez hasonló dolgok jelentkeztek, csak tompábban.
A teljesség igénye nélkül: energia- és alvásigondok, 0 motiváció, autópilótamód, mellkasi szúrás, már minimális stressz esetén is. Félig-meddig szándékosan hajtottam magam, sokszor kiléptem a beszűkült komfortzónámból, próbáltam nyitott és közvetlen lenni, majd lassan, bár nem volt könnyű, (~1 hónap és) megszűntek és teljesen elmúltak a panaszok.
Ezután viszont egy olyan kb. hónapnyi idő következett, amikor bár történtek negatívabb dolgok, mégsem volt olyan az.. "állapotom" (?), mint előtte. Egyszerűen jó kedvem volt, mosolyogtam, nevettem, keresni kezdtem a többiek társaságát, eljártunk ide-oda, teljesen jól eltudtam beszélgetni baráti körön kívül lévőkkel is, és igazából tényleg minden remek volt. Úgy éreztem, hogy a személyiségem is jobb lett, mint az egész herce-hurca előtt volt, pedig a visszajelzésekből ítélve, előtte sem lehetett rossz.
Aztán pár hete történtek az év eleiekhez hasonló dolgok és megint visszajött pár dolog, nem mindennapos szinten és megint tompábban: Az első a mellkasi szúrás volt (ez viszont elég gyakori és néha erős), ami összevissza jelentkezik, és egyszerűen tényleg nem látok benne logikát. Utána a motiváció- és energiahiány. Sokszor eléggé fáradt vagyok egész nap, bizonyos órákban egy hosszabb pislantás választ el az alvástól, este/éjjel pedig nehezebben alszom el. Próbálom nem mutatni kifelé, hogy nem vagyok 100%-on, de nem tudom mennyire látszódhat. És bár határozottan érzem azt, hogy javulok, jobban vagyok, a kedvem is mérföldekkel jobb, azért a fent írtak néha megrémisztenek, őszintén szólva.
Viszont az i-re mégis a mostani hét tette fel a pontot. Nagyon jó napokon vagyok túl és tényleg semmi rosszat nem tudok róluk mondani, mégis.. sajnos többször eltört a mécses. Pedig semmi okom nem volt rá! Egyik reggel buszra menet egyszer csak azt vettem észre, hogy potyognak a könnyeim. Pedig a suliban is minden rendben, nagyon rendes szaktársaim és tanáraim vannak, szeretek odajárni és tanulni is. Aztán egy másik nap, buszon ülve hazafelé jövet, vidám zenét hallgatva, megint csak előjöttek a könnyek. Mindkét esetnél pedig csak néztem magam elé, nem agyaltam, vagy bármi..
És igazából.. nem erősségem a segítségkérés, és bár kicsit tartok az itteni reakciótól, mégis úgy érzem, hogy jó lenne külsős, idegen véleménye a helyzetről. Ez a mostani, utolsó 2 bekezdéses, állapot mennyire normális? Nagy gond lehet velem? Ki tudok belőle kecmeregni önerőből?
Nagyon örülnék pár tanácsnak, esetleg személyes tapasztalatnak, vagy bárminek, ami segíthetne. Sajnos az egész évem erről az állapotról szólt, és egyre inkább bűntudatom van, amiért egy helyben toporgok miatta..
Köszönöm a rám, illetve a kérdésembe fektetett időd, köszönöm, ha segítesz!
21/L
válasza:Hát ez mind nagyon jól hangzik. :) Sajnálom, hogy ez a kérdés és annak válaszai afféle zártkörű parti lett, mert szerintem sok embernek válna hasznává, és szolgálna példaként az, ahogy apránként egymagad elkezded rendbeszedni az életed, és nem süppedtél bele jobban az ingoványba, esetleg nem nyúlták inkább gyógyszerekhez, ésatöbbi, ésatöbbi. És hogy elkezdtél azon töprengeni, mi okozta mindezt, megtalálni magadban azokat a dolgokat, amivel jobban kell foglalkozni, és amikkel kevésbé (pl. énidő, túlzott keménység, stb).
Ráadásul ezek szerint amihez szükséged volt, ahhoz úgymond segjtséget is kértél, ha jól értem azt, amit arról írtál, amit meg kellett oldanod magadban, és leültél beszélni róla valakivel.
Ezt tényleg elolvashatná pár ember, lehet belőle tanulni.
Nagyon örülök mindenesetre, és gondolom munkával ez nem csak rövidtávú javulás lesz, hanem minden egyre jobb lesz, és majd úgy is marad. :)
Nagyon, nagyon szépen köszönöm a kedves és biztató szavakat! Jó érzés volt őket olvasni :)
Kicsit én is sajnálom, de végül is így volt a legjobb. Tényleg hasznos volt minden sor, válasz, és szerencsére nem volt "széttrollkodva" a kérdésem, ami már önmagában nagy sikerélmény :) Bár így utólag bánom, hogy nem használtam kulcsszavakat, mert úgy kereshetőbb lett volna a kérdés.
Tényleg köszönöm a kedvességet :)
Igen, és ez az egész történés felért egy önismereti túrával és határfeszegetéssel is. Mert a javulási út a komfortzónám elhagyásával kezdődött, amit már egyszerűen nem tudtam kikerülni sehogy sem, az egyetemnek hála (nem rosszból szólva). És közben az lendített nagyot mindenen, amikor tudatosult bennem, hogy addig nincs változás, amíg nem teszek érte és nem változtatok én is.
Szóval jobban kezdtem magamra figyelni (például testmozgás, étkezés, hobbik-énidő, alvás, közösségi élet) és belekezdtem az önreflexióba, szüleim véleményét is kikértem egyes helyzetekben, hogy önmagam jobb verziója legyek, hogy fejlődjek. Nem volt mindig túl könnyű, voltak elég rossz napok, de azok is véget értek.
Elkezdtem a hibáimon dolgozni, és az erősségimen javítani, kihangsúlyozni őket. Valamint azokat a tényezőket is próbáltam a lehető legjobban, vagy teljesen, kiiktatni az életemből, amik rossz hatással voltak rám. Egy idő után pedig azt vettem észre, hogy egyre inkább jönnek a pozitív dolgok, és már a negatívak sem húztak le annyira. Közben pedig kellett nagyobb fokú türelem, kitartás és, hogy ne legyek kemény magammal, hanem inkább megértőbb. Talán ez volt a legnehezebb. Mert ez nem egy egyenes folyamat, azonnal felfelé mutatva, hanem egy görbe; egyszer fent, egyszer lent. Néha pedig, mint egy tánc, egy lépés előre, kettő hátra..
A múltkor leírtak pedig szerencsére továbbra is megmaradtak, és még mindig (megint lekopogva) a pozitív dolgok vannak többségben. Az alapvető hozzáállásomban is látom a javulást, és most érzem igazán, hogy mélyebben voltam, mint azt gondoltam volna. De tanultam az esetből, jobban figyelek magamra, és napi szinten csinálok olyan dolgokat, amik örömmel töltenek el, és nem utolsósorban sikerélményt is adnak. Most ez elsősorban a nyelvtanulás, szóval még folytatódik az önképzés is :)
Igen:) Akkor tudatosult bennem, hogy azt az egy dolgot viszont nem tudom/tudtam magamban, egyedül legyűrni, így ehhez kértem segítséget, ami szerencsére egy jobb lelkizés formájában történt meg. És akkor sikerült, úgy érzem, véglegesen lezárnom magamban azt.
Köszönöm szépen, és a választ is :) Továbbra is úgy érzem, hogy hosszútávon is maradtak a javulások, és remélem ez így is marad majd. Pár hete kezdődött el a mostani félévem, és már most sokkal jobban vettem az akadályokat, mint a 3. szemeszter elején. Szinte ég és föld a kettő.
Még mindig nem teljesen 100%-os minden, de határozottan sokkal jobb most a helyzet :)
Köszönöm még egyszer :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!