A lent leírtakból ki tudnék jutni önerőből? (a nagyon hosszú kifejtésért elnézést!)
Nem panaszkodásnak, önsajnáltatásnak szánom ezt, és örülnék neki, ha a privátoktól és a bunkóbb hangvételtől most eltekintenénk, sokat jelentene. Köszönöm előre is!
Év elején történt velem egy rakat dolog, aminek következtében nagy valószínűséggel depresszió és szorongás alakult ki, megtűzdelve pár pánikrohammal. Az első kettő sajnos elég gyakori a családban, mégis szinte tabutéma.. A lényeg, hogy nem foglalkoztam vele.
Végül felkerestem a háziorvosom, rendszeres rosszullétek miatt, aki bár elküldött pár vizsgálatra (ahol minimális gondot sem találtak), hamar megjegyezte, hogy a lelki problémák jelentkezhettek fizikálisan. Egy ismerősömmel, akinek ez a szakterülete, kezdtünk el a fentiekkel foglalkozni, majd pár hónap után úgy ítéltük meg mindketten, hogy rendben vagyok és nincs szükség több konzultálásra.
Ekkor egy jobb időszak következett és tényleg semmi rosszat nem tudnék akkorról mondani. Majd a 3. egyetemi félévem kezdésekor változott ez meg egy kicsit: az év eleiekhez hasonló dolgok jelentkeztek, csak tompábban.
A teljesség igénye nélkül: energia- és alvásigondok, 0 motiváció, autópilótamód, mellkasi szúrás, már minimális stressz esetén is. Félig-meddig szándékosan hajtottam magam, sokszor kiléptem a beszűkült komfortzónámból, próbáltam nyitott és közvetlen lenni, majd lassan, bár nem volt könnyű, (~1 hónap és) megszűntek és teljesen elmúltak a panaszok.
Ezután viszont egy olyan kb. hónapnyi idő következett, amikor bár történtek negatívabb dolgok, mégsem volt olyan az.. "állapotom" (?), mint előtte. Egyszerűen jó kedvem volt, mosolyogtam, nevettem, keresni kezdtem a többiek társaságát, eljártunk ide-oda, teljesen jól eltudtam beszélgetni baráti körön kívül lévőkkel is, és igazából tényleg minden remek volt. Úgy éreztem, hogy a személyiségem is jobb lett, mint az egész herce-hurca előtt volt, pedig a visszajelzésekből ítélve, előtte sem lehetett rossz.
Aztán pár hete történtek az év eleiekhez hasonló dolgok és megint visszajött pár dolog, nem mindennapos szinten és megint tompábban: Az első a mellkasi szúrás volt (ez viszont elég gyakori és néha erős), ami összevissza jelentkezik, és egyszerűen tényleg nem látok benne logikát. Utána a motiváció- és energiahiány. Sokszor eléggé fáradt vagyok egész nap, bizonyos órákban egy hosszabb pislantás választ el az alvástól, este/éjjel pedig nehezebben alszom el. Próbálom nem mutatni kifelé, hogy nem vagyok 100%-on, de nem tudom mennyire látszódhat. És bár határozottan érzem azt, hogy javulok, jobban vagyok, a kedvem is mérföldekkel jobb, azért a fent írtak néha megrémisztenek, őszintén szólva.
Viszont az i-re mégis a mostani hét tette fel a pontot. Nagyon jó napokon vagyok túl és tényleg semmi rosszat nem tudok róluk mondani, mégis.. sajnos többször eltört a mécses. Pedig semmi okom nem volt rá! Egyik reggel buszra menet egyszer csak azt vettem észre, hogy potyognak a könnyeim. Pedig a suliban is minden rendben, nagyon rendes szaktársaim és tanáraim vannak, szeretek odajárni és tanulni is. Aztán egy másik nap, buszon ülve hazafelé jövet, vidám zenét hallgatva, megint csak előjöttek a könnyek. Mindkét esetnél pedig csak néztem magam elé, nem agyaltam, vagy bármi..
És igazából.. nem erősségem a segítségkérés, és bár kicsit tartok az itteni reakciótól, mégis úgy érzem, hogy jó lenne külsős, idegen véleménye a helyzetről. Ez a mostani, utolsó 2 bekezdéses, állapot mennyire normális? Nagy gond lehet velem? Ki tudok belőle kecmeregni önerőből?
Nagyon örülnék pár tanácsnak, esetleg személyes tapasztalatnak, vagy bárminek, ami segíthetne. Sajnos az egész évem erről az állapotról szólt, és egyre inkább bűntudatom van, amiért egy helyben toporgok miatta..
Köszönöm a rám, illetve a kérdésembe fektetett időd, köszönöm, ha segítesz!
21/L
válasza:Mivel elég specifikus a dolog, nem mernék mit mondani. Ilyen általánosan elpuffogtatható dolgokat tudok leírni, mint:
Ha minden probléma biztosan lelki eredetű (nem tudom, most is van-e pl mellkasi szúrás, meg egyebek, amiket azért nem biztos, hogy ide sorolnék), akkor igen, lehetséges kijönni belőle egyedül, csak baromi nagy meló. Meg persze jó, ha van az embernek olyan barátja, neadjisten párja, akivel meg tudja osztani a dolgokat. Bocsi, csak egyszer olvastam el, de nem rémlik, hogy ilyesmiről írtál volna - biztosan könnyebb úgy. Máskülönben meg pszichológushoz semmiképp sem baj elmenni, de a pszichiátertől óvnálak, gyógyszeres kezelésig csak nagyon végső soron szabadna szerintem eljutni, és még akkor is necces. De ez csak az én véleményem.
Szégyent semmiképp ne érezz... nem tehetsz róla, főleg, hogy azért ltászólag tettél is azért, hogy javulj, fejlődj.
Nagyon szépen és hálásan köszönöm a választ!
Enyhe szúrás most is van sajnos (kicsit parázok a jövő hetem miatt, mert 6 zh/vizsga lesz, és van köztük elég nehéz is), de időszakosan elmúlik kisebb-nagyobb időre. Bár nem volt mellkasi ultrahangom, inkább lelki eredetűnek gondolnám. Vagyis az esetek igen nagy százalékában stressz körül jelenik meg, bár akad kivétel (múltkor főzés közben). Ilyenkor elég magas is a pulzusom.
Semmi gond, én tényleg örülök annak, ha már 1x elolvassa valaki a kisregényem és segít. Igazából.. az a helyzet, hogy egyedül maradtam (érzelmileg legalábbis biztosan). Párkapcsolatom sosem volt még, tavalyig igényem sem volt rá, ami a barátokat illeti.. csak felszínes kapcsolatok maradtak, az is egyetemről, szóval még frissek is. Az éve elei történések töredéke az, hogy véget ért egy hosszabb barátságom, többekkel eltávolodtunk, de nagyon, hiába próbáltam egyben tartani velük a kapcsolatot (nem nyomultam azért). Szüleimmel meg már inkább meg sem próbálom. 1x tettem, de csak a veszekedés lett belőle.
Köszönöm a kedves szavakat! Az utolsó sort pedig főleg, most kicsit azért megnyugodtam.
A pszichiátert én is inkább kerülném, viszont a pszichológuson elgondolkoztam. Egy kicsit még ragaszkodnék az önerőbőli részhez, de nem zárom ki a pszichológust sem.
Még egyszer köszönöm szépen a segítséged, a válaszod!
válasza:Azért azt a szúrást jobb lenne több oldalról kivizsgálni, nem vagyok orvos, de gondolom nem csak ultrahang van, talán valami terheléses teszt, vagy ilyesmi... mindegy, hülyeséget nem akarok mondani. Lehet lelki eredetű, persze, mondjuk egy enyhe pánikbetegség, vagy valami, de a 21. század nagy találmánya az orvosok számára a "pszichoszomatikus" szó, mert az azt jelenti, hogy nem kell tovább foglalkozniuk veled. Mivel nincs idejük senkire, mert kevesen vannak, tényleg bármire rásütik már. Aztán ha véletlenül nem az, akkor pech.
Sajnálom, hogy nincs kivel komolyabban beszélned, beleértve a családot is. Tanácsokat nem akarok osztogatni, mert jobb, ha az ember maga jön rá, mi jobb neki, és mi nem, de gondolkodtál azon hogy legalább online beszélgetőpartnereket keress? Élőben gondolom nehéz megnyílni... néha könnyebb komolyabb dolgokról beszélni online egy félig ismeretlen egyeddel (legalábbis aki nem tudja a lakcímedet, meg nem egy egyetemre jártok...), ha az nem közeli ismerőse, aki visszaélhet vele, kinevetheti, vagy bármi történhet (általában nem történne, de a félelem attól még jelen van...). Lehet, hogy segítene, ma már vannak ismerkedésre platformok bőven.
Írtad, hogy nehezen kérsz segítséget, úgyhogy gondolom, elsőre még a gyk-s kérdés is nagy lépés volt. Nem szégyen segítséget kérni, ha ismerősöktől nem megy, a pszichológusoktól sem. TB alapon is lehet, akkor ingyen van, csak nyilván a minőség nem feltétlenül üti meg azokét, akik magánban csinálják, bár ki tudja. Akár úgy is megteheted, hogy ne tudja meg senki, csak úgy kell szervezned az időd.
De nyilván a te dolgod, ha úgy érzed, menni fog egyedül - a lelki része mindenképp - akkor próbálkozz, és sok sikert kívánok hozzá!
Köszönöm szépen a választ!
Persze, van másik módja is, csak az ultrahang volt az első gondolatom. Viszont ezen most megint elgondolkodtam, mert tényleg jobb lenne időben végére járnom ennek, ha esetleg valami nagyobb gond lenne a háttérben. Köszönöm a tippet, igyekszem ennek mihamarabb utána járni!
A tegnapi kommentem után gondolkodtam el ezen jobban. Mármint, vannak netes barátaim, de közülük talán egy valaki lenne, aki tudom, hogy meghallgatna és tényleg próbálna segíteni. Az az egyedüli bökkenő viszont, hogy most neki sincs valami jó időszaka, és nem tudom mennyire lenne jó ötlet őt traktálni a saját gondjaimmal :c
Helyenként nehéz is élőben ilyenről beszélni, meg, ahogy írtad is, szerintem végig ott motoszkálna bennem, hogy az az illető vajon mit gondol rólam? Gyengének tart, vagy szerencsétlennek, vagy bármi egyéb negatív dolognak? Kinek adhatja tovább? (még úgyis, hogy szerintem most vagyok jó emberekkel körbevéve)
Igazából eddig, amikor úgy éreztem, hogy nagyon sok minden van bennem és ki kell adnom valahol, nyitottam egy Word dokumentumot és kiírtam magamból. Majd bezártam mentés nélkül. Semmi trágárság, semmi indulatos kirohanás nem volt benne, hanem nyugodtan leírtam az érzéseim. Ideig-óráig segített is, csak ugye a visszajelzés hiánya, hogy valóban jól látom, vagy az érzelmek felnagyították-e, néha rossz volt.
Köszönöm:) A TB-s pszichológuson is elgondolkodtam most egy kicsit, és próbálok kicsit utána olvasni, hogy a környéken hol, és kik vannak, akikhez tudnék menni.
Első körben még próbálom magammal lemeccselni a gondjaim (most egy kicsit elszántabbnak érzem magam, mint a kérdés kiírásának idején), de amint rosszabbodik, fel fogok valakit keresni, hogy segítsen.
Nagyon szépen és hálásan köszönöm a soraid, a segítséged és az időd! Tényleg sokat jelentett! :)
válasza:Sok sikert, remélem a covid nem hátráltatja majd nagyon a kivizsgálásod.
Ezek szerint akkor vannak ilyen barátaid, sőt, azt mondod, egyikükkel közeli kapcsolatban is vagy. Gondolom akkor azt a kapcsolatot is félted? Nem mersz felé nyitni, mint élőben? Egyébként engem olyan emberként, akinek szintén van gondja, fordított esetben nem zavarna, ha egy olyan ember, akivel törődöm, nyit felém valami komolyabb problémájával. Felteszem, te sem arra gondolsz, hogy egész nap panaszkodnál neki, hanem amikor szükséged van rá, elmondhasd. Neked kell persze a radaroddal és emberismereteddel megítélni, hogy ő milyen ember ilyen téren. Szerintem a legtöbb normális ember elbír dolgokat, akkor is, ha megvan a maga baja, ezek a félelmeink sokszor irreálisak, de persze teljesen megértheteők...
Legalább találtál módot az önkifejezésre. Az is valami. De sajna akkor is, ahogy írtad, egyedül vagy, nem kapsz választ, reakciót, ötletet, de legfőképp más nézőpontot (vagy legalábbis remélem, mert akkor irány gyorsan a pszichiátria). Egyedül is meg lehet oldani bármit, csak nehezebb, és tovább tart. Majd akkor szépen megítéled, hogy mikor és mennyi segítségre lesz szükséged, ha lesz egyáltalán.:)
Nincs mit, ne viccelj.
Köszönöm szépen a választ, és a kedves szavakat!:)
Kicsit később sikerült válaszolnom, mint terveztem, emiatt elnézést!
Igen, vele eléggé közeli a kapcsolatunk, és emiatt is féltem, mert hogyha leírom neki mindazt, ami idén történt/ ami bennem zajlik, akkor elüldözöm :c Főleg, hogy netes barátról van szó, akit személyesen még nem láttam.
Ezt mondjuk jó hallani, esélyesnek tartom, hogy ő is így állna a helyzethez és tényleg meghallgatna, még így is. Legalábbis az eddig beszélgetéseinkből ilyennek szűrtem le őt. Természetesen nem arról lenne szó, hogy innentől fogva reggeltől estig fárasztanám a gondjaimmal, csak tényleg a mostaniakat jó lenne kiadnom magamból valakinek.
Nem nem :D azért az szerencsére nem játszik. Igazából az a fura, hogy mások problémájára szinte azonnal tudom a megoldást, ami később szerencsére jónak is bizonyul, de a sajátjaimmal nem így állok.
Nagyon nem szeretném elkiabálni, de szerencsére megint egy nagyon pozitív héten vagyok túl és kezdem úgy érezni, hogy talán megint egy lépéssel közelebb lehetek a célhoz:)
Köszönök szépen mindent! :)
válasza:Nézd, ha valakit elüldözöl azzal, hogy elmondod neki a gondod, amúgy sem feltétlenül meríti ki a barátság fogalmát (gondolj csak bele, ő elmondja neked az övét, legalábbis utaltál rá azzal, hogy van baja neki is), bár ez csak az én véleményem. Ha nem lesz rá szükséged, akkor persze tökmindegy. :)
Ha meg kiadnád, de nem akarod kockáztatni, akár kereshetsz "új" ilyen netes barátságot, ahol biztonságban érezheted magad. De ha tök anonim módon is megfelel, akkor akár pl. nekem is elmondhatod, nem akarom erőltetni nyilván, csak opció, hisz írtad, hogy privátozni nem szeretnél.
Szerintem sokan vagyunk így vele... könnyebb mást megítélni objektíven. Akár csak külsőre is, magunkat tudjuk utálni az... arcunk miatt, és egy nálunk kevésbé vonzó barátunknak őszintén tudnánk mondani, hogy tök jól nézel ki. Ez persze nem problémamegoldási téma, inkább csak megítélés. A más szemében a szálkát is közmondás inverze.
No, hát annak akkor mindenesetre nagyon örülök, és így tovább! Gondolom minél több idő telik így el, annál inkább érzed stabilabbnak a dolgot, és annál inkább megnyugszol, nem generálva legalább magadnak a probléát. :)
Nagyon megkésve, de boldog új évet és köszönöm szépen a választ!
Teljesen jogos és szerintem is így van, ha valaki tényleg elmenekülne ettől, akkor nem kellene barátként hivatkoznunk egymásra. Időközben egyszer megpróbáltam óvatosan erre terelni a dolgot (mármint a gond boncolására), (mivel írásban kommunikálunk csak) sajnos figyelmen kívül hagyta azt a pár sort, bár az is lehet, hogy nem mert rá reagálni, hogy ne hozzon engem rossz helyzetbe. Utólag belegondolva, talán jobb is így, mert kicsit sikerült egy-két dolgot rendbe tennem azóta, vagy épp jobban átgondolni egyedül.
Köszönöm szépen a lehetőséget:) Kicsit gondolkodóba estem, de nem szeretnék a terhedre lenni! A privátozást elsősorban ismerkedési kérések miatt írtam, mert párszor egy-egy válaszom, vagy épp nagyritkán kérdésem, miatt jöttek az ilyen témájú üzenetek és el szerettem volna kerülni.
Köszönöm szépen a kedves szavakat :) Szerintem nagy igazság lehet ebben, főleg az utolsó soraidban.
Pár napja végeztem a vizsgáimmal, így volt időm egy-két dolgot kicsit nyugodtabban végig gondolni és a még kifejtésben írt sírásomat sikerült megfejtenem: mivel nem volt semmi dolgom, előttem álló feladatom, azokban a pillanatokban, előjöttek az elnyomott érzések és akkor engedtem meg magamnak (tudatalatt), hogy lereagáljam az akkori történéseket.
Lekopogom: bár vannak nehéz napok, azt hiszem sikerült jól folytatnom a tavaly elkezdett lépeseim. Csak néha jobb lenne hozzá több türelem (néha rokonoktól is) :c
Még egyszer köszönöm!
válasza:Ja, hát ez írásban sajna megesik, és még csak a másik arcának a villanásait sem tudjuk észrevenni, hogy miért történt, bár még úgyis nehéz ügy lenne.
Nekem nem lennél terhemre, de nem erőltetem. :) Ja, sejtettem, hogy bátor dolog odaírni egy kérdéshez, hogy 21/L. :D
Akkor ha jól értem, korábban olyannyire le volt kötve mindig a figyelmed, hogy nem foglalkoztál a problémákkal/nem is tudatosultak. Ilyen szempontból gondolom jobb, hogy kitörtek, még ha egyszerre is, legalább nem kell tovább elnyomni őket. Nem tudom, mire következtetsz mindenből, így látatlanban pl. azt gondolnám, hogy egész évben legalább valamennyit érdemes lenne törődnöd magaddal, és akkor nem gyülemlik fel. Mondani persze könnyű.
Örülök, ha jó irányba haladsz, és remélem, hogy a testi tünetek (pl mellkas probléma) is eltűnőben van.
A rokonokkal nem kell foglalkozni, van, aki idióta is, de nem megsértve egy családtagodat inkább azt mondanám, hogy mivel nem ismerik, hogy pontosan mire volna szüksége a gyereknek/unokának/testvérnek, ezért nem a másinak megfelelő módon szeretnek. Ez sajna szerintem elég általános érvényű dolog...
Köszönöm szépen a választ! :)
Igen, sajnos ez a rossz része az írásbeli kommunikációnak: nem látni a másik mimikáját, testbeszédét. Szóval abszolút nem hibáztatom őt, hogy nem mentünk bele abba a témába.
Köszönöm! Egy dolog volt, amit nagyon nehéz volt lezárnom magamban, de azt hiszem ezt mégis sikerült megtennem a napokban. Bár az is kellett hozzá, hogy egyik rokonommal leüljünk beszélgetni (ő nem volt érintett a témában).
Utólag már én is belátom, hogy bátor volt :D
Igen, és inkább az a része, hogy nem is tudatosultak bennem eléggé, csak nagyon felületesen, ha egyáltalán annyit is. Utána pedig egyszer csak azon kaptam magam, hogy onnantól kezdve tudatosan hajtom magam, hogy ne kelljen ezekkel a negatív dolgokkal foglalkoznom. És ez is igaz; már nem kell őket elnyomni, amivel megint csak egy rakat energiát spórolok meg.
Köszönöm a tanácsot! :) Én is ezt vontam le következtetésül; többet kell magammal törődnöm és talán rendszeresebben is. Azt hiszem az elmúlt pár hétben ez egész jól sikerült.
Köszönöm szépen! :) A mellkasi gond is kezd eltűnőben lenni, nagyon kevésszer jelentkezett, amikor komfortzónából kellett kilépnem. Amin meg felesleges volt stresszelnem..
Időközben újabb dolgot fedeztem fel magamban; keményebben bántam magammal, mint esetenként kellett volna és gyengeségként tekintettem erre az egészre. Sajnos.
Voltak nyűgösebb, rosszkedvűbb napok (szerencsére messze 10 alatt idén), de egy dologtól eltekintve (nagyon, nagyon hamar túlterheltnek érzem magam és nehezen lendülök ki ebből), továbbra is azt tudom mondani, hogy határozottan javul a helyzet; Elkezdtem dolgokat várni, többet gondolni a jövőre, jobban figyelni a környezetemre és a közérzetem is jobb.
Szóval, bár apránként, de mennek a dolgok (inkább lekopogom).
Ebben is nagy igazság van, és szerintem jobban meg sem lehetett volna fogalmazni. Nem könnyű, főleg, hogy ilyen gyakori jelenség sajnos :c
Köszönöm szépen továbbra is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!